Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Még titkolja kampánya fő attrakcióját az SZDSZ

Február másodikán indítja el népszavazási kampányát a Szabad Demokraták Szövetsége. A párt elnöke elmondta: aznap Budapesten mutatják be a kampány legfontosabb elemét.

Az SZDSZ Országos Tanácsának ülése után Gulyás József, a testület elnöke arról beszélt: a Fidesz és a KDNP által a kórházi napidíjról, vizitdíjról és tandíjról kezdeményezett referendumon az SZDSZ az eddig ismert - nem szavazatra buzdító - álláspontját képviseli majd. A párt a korábbi becslések szerint 50-100 millió forintot költ a kampányra.

A párt elnöke az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény újbóli országgyűlési vitájára utalva azt közölte: az SZDSZ azt szeretné, ha a jogszabályt a köztársasági elnök által felvetett kifogásokat megfontolva, de érdemi módosítások nélkül fogadná el a parlament.

Kóka János hozzátette: az SZDSZ nem fogja megszavazni a Fidesz megerősítő népszavazásra vonatkozó felvetését.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta: az SZDSZ azzal lenne elégedett, ha az a körülbelül 300 ezer szavazó, akiket időről időre meg tudtak szólítani, elmenne és nemmel voksolna a népszavazáson.

A pártelnök elismerte, hogy 2007-ben a konvergenciaprogram sikeres végigvitele mellett nagyrészt elmaradt a közigazgatás költségeinek érdemi csökkentése.

Kóka János hozzátette: nem lehet megengedni, hogy a ciklus második felében, a választások közeledtével a pártok ismét osztogatásba kezdjenek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×