Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Vadkerítés miatt vitáznak a krisnások és a somogyvámosiak

Szögesdrótkerítést húztak több mint száz hektáros földjük köré a Krisna-tudatú hívők Somogyvámoson. A turistalátványosságként is szolgáló völgy lakói a vadkároktól akarják megvédeni a fáikat, de nem ez okozott konfliktust a falubeliekkel, hanem az, hogy a földmérők munkája nyomán kiderült: néhány terület a krisnásoké, nem pedig a falusiaké. Az utóbbiak most már a vallási közösség szent állattemetőjét is kifogásolják, és százéves fák kiirtásával vádolták meg a völgylakókat. Somogyvámos polgármestere szerint senki nem hibás. Böröcz János úgy véli: az idő majd megoldja az eddig békében egymás mellett élő krisnások és somogyvámosiak problémáját.

A nemtörődömség lehet az oka a somogyvámosiak és az ott élő Krsina-tudatú hívők közötti vitának, a termelőszövetkezet felbomlása után ugyanis senki nem tájékoztatta az embereket a földterületek tulajdonjogának változásáról - mondta a település polgármestere, hozzátéve: a helybeliek úgy érzik, hogy elvették tőlük a saját tulajdonukat, holott az már régóta nem volt az övék.

Böröcz János szerint elfogadható indok, hogy a Krisna-völgy lakói a vadkárok megelőzése érdekében húztak kerítést a terület köré, hiszen több millió forint értékben ültettek fákat oda.

A polgármester közölte: a Krisna-tudatú hívők állattemetőt alakítottak ki a területen, hogy elhullott szent állataikat ott hantolhassák el, erre pedig engedélyt is kaptak az illetékes hatóságtól. A település első embere nem érti, miért sért ez egyes somogyvámosiakat.

Tehettek volna engedményeket a völgy lakói a terület körbekerítésekor - mondta Böröcz János, aki az egyeztetések során az eredeti tervek kisebb módosítását javasolta a Krisna-tudatú hívőknek, akik azonban nem álltak kötélnek.

A polgármester szerint az idő majd megoldja a problémákat.

Engedtek, ahol tudtak

A vadkerítést a hivatalos területhatárok szerint húzták fel a Krisna-tudatú vallási közösség területének egy része köré, ez ellen azonban néhány somogyvámosi kifogást emelt - mondta az InfoRádiónak a közösség tájrendezési és környezetvédelmi osztályvezetője.

Pőcze Vilmos - szerzetesi nevén Pártha Dás - közölte: a földmérők vizsgálata során kiderült, hogy néhány terület, amelyet néhány somogyvámosi lakos évtizedek óta a sajátjának hitt, valójában a Krisna-közösség tulajdona.

Az osztályvezetője úgy érzi, kompromisszumkészek voltak, ahol csak lehetett, de fejlesztési terveik hosszú távra szólnak, ezért nem fogadhatták el a falusiak minden kérését.

A Krisna-völgy illetékesei folytatni kívánják az egyeztetést a településen élőkkel, hiszen úgy vélik, hogy egy ilyen kis közösségben az együttélés csak a harmónián és a nyugodt, megfontolt viselkedésen alapulhat - mondta Pőcze Vilmos.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×