Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.12
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Az MDF-nek elege van

A kormányzati negyed megépítéséről szóló rendelet hatályon kívül helyezését kezdeményezi a Magyar Demokrata Fórum.

Az MDF Országos Választmányának elnöke a testület ülése után az InfoRádióban elmondta: azt szeretnék megakadályozni, hogy a kormány a rendeletre hivatkozva újabb összegeket költsön a beruházással összefüggő iroda működtetésére, fenntartására.

Katona Kálmán szólt arról is, hogy a vasúti szolgáltatásban tapasztalt problémák miatt hatékony intézkedések meghozatalára szólítják fel a közlekedési tárca vezetőjét.

A politikus hangsúlyozta: a káoszt azt okozta, hogy nincsenek megfelelően szabályozva a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. valamint a pályavasút üzletág hatáskörei, amiért az engedélyeket kiadó Magyar Vasúti Hivatal a felelős.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×