Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Új aranyláz Budapesten

Az arany világpiaci árának emelkedése rendkívül keresetté tette a BÁV Zrt. által 135 ezer forintért árusított egyunciás aranytömböket, az utánpótlás azonban akadozik - írja a Napi Gazdaság. Lapszemle.

Egy futballpálya-nagyságú aszteroida csapódhat január 30-án a Marsba, az ütközés azonban nem fenyegeti a Földet - állítják amerikai és orosz kutatók. Napról napra egyre kisebb a marsi becsapódás veszélye, két nappal ezelőtt egy a tízezerhez volt a valószínűsége az ütközésnek. Ha mégis becsapódna a Mars felszínébe, az esemény az ottani egyenlítő környékén történne - írja a Népszabadság.

A Magyar Nemzetben olvashatnak arról, hogy miközben a posta darabonként 200 ezer forintért vásárolt kerékpárokat, a korábbi beszállító Schwinn-Csepel ennek az árnak az ötödéért látta el megbízható biciklikkel a postát. A cég vezetője szerint bennfentes társaság nyerhetett. Eközben a Trancparency International magyarországi tagozata többek között a postai kerékpár-botrányra hivatkozva rámutatott: a hazai közbeszerzéseknek csak 10 százaléka zajlik szabályosan.

Az Index arról közöl írást, hogy elutasította a Zsanett-ügyben gyanúsított rendőrök panaszait a Fővárosi Főügyészség. A rendőrök azt akarták elérni, hogy a vesztegetés ügyében használt minősítést változtassák meg, vagyis ne bizonyítottság hiányában szüntessék meg az eljárást, hanem bűncselekmény hiányában. Zsanett ügyvédjének beadványáról még nem döntöttek.

Jelenleg négy adócsomagról egyeztet a koalíció, ezek egyike léphet hatályba jövőre - értesült a Világgazdaság. A szabad demokraták támogatnák az egykulcsos adórendszer felé mutató lépéseket, az MSZP azonban még mindig nem hajlik erre. Emellett komoly vita folyik arról is, hogy mekkora mozgástér áll a kabinet rendelkezésére a 2009-es átalakítások végigvitelére.

Újra kitört Pesten az aranyláz - ez a címe a Napi Gazdaság cikkének. Az arany világpiaci ára átlépte a 890 dollárt, ami ismét rendkívül keresetté tette a BÁV Zrt. által a világpiaci árnál olcsóbban, 135 ezer forintért - mintegy 785 dollárért - árusított egyunciás aranytömböket. Az olcsó vételekre vadászó befektetőknek azonban várniuk kell, mert az utánpótlás akadozik.

Az APEH szándékai szerint ebben az évben egyszerűsödik majd a bevallások folyamata, kevesebb nyomtatvánnyal kell bajlódnunk és bővül az elektronikusan benyújtható dokumentumok köre is - áll a penzcentrum.hu írásában. Szigorodnak ugyanakkor az ellenőrzési szabályok és az ezekhez kapcsolódó szankciók. A weboldal a magánszemélyeket érintő változásokat tekinti át.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×