eur:
398.2
usd:
359.93
bux:
74189.72
2024. október 1. kedd Malvin

Égerék szerint káosz és katasztrófa jön

Jelenleg sem a Nemzeti Egészségbiztosítási kerekasztal tagjai, sem a biztosítótársaságok szakértői nem látják át teljes egészében az egészségbiztosítási modellváltásról szóló törvényjavaslatot. A kerekasztal nyílt ülésén először találkoztak egymással a két oldal képviselői.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt mondta, hogy csak töredékes információik vannak a törvényjavaslatról, ráadásul a parlamenti vitában a szakmai szervezetek már nem vehetnek részt, most már csak a képviselők alakíthatják az előterjesztést.

Annyi bizonyos, hogy rengeteg módosító indítvány érkezett a javaslathoz, és nagy a káosz - mondta az elnök.

Éger István közölte: szkeptikus azokkal a hírekkel szemben, amelyek arról szólnak, hogy a koalíciós pártoknak mindenben sikerült megegyezniük az egészségügyi biztosítási rendszerrel kapcsolatban.

A kerekasztal ülésére meghívták az üzleti biztosítók képviselőit is, hogy konzultáljanak velük a törvényről. A tanácskozáson három biztosítási szakember vett részt. A nevük elhallgatását kérő szakértők azt mondták, hogy nem a biztosítók, hanem a politika kezdeményezte a változásokat.

A társaságok tanulmányozzák az ezzel megnyíló lehetőségeket, de a megjelent szakemberek nem tudnak arról, hogy bármelyik biztosító elhatározta volna, hogy beszáll a rendszerbe.

Arra a kérdésre, hogy szerintük működhet-e a tervek alapján az egészségbiztosítás, kijelentették: túl sok és gyors a változás, amit nem tudnak kellő alapossággal értékelni, tehát azt sem tudják megmondani, milyen lesz a végleges törvényben megszabott rendszer.

Ha befektetnének is a pénztárakba, hatósági jogaik nem lennének, és ez párbeszédre ösztönözné őket - mondták a biztosítók képviselői.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a törvényjavaslat nem biztosítási jogviszonyról, hanem társadalombiztosításhoz kapcsolódó ellátásszervezésről szól, amely nem engedi meg például a betegek kockázati elbírálás alapján történő befogadását.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal a konzultáció után bejelentette: elutasítják a törvényt, mert az üzleti szereplők megjelenése az egészségügyben szerintük katasztrofális következményekkel járna.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat jobb finanszírozás mellett alkalmasnak tartják arra, hogy valódi egészségbiztosítási intézménnyé fejlődjék.

A kerekasztal szeretné, ha az Országgyűlés titkos szavazással döntene a törvényről, és erre vonatkozó javaslatukat már meg is küldték a törvényhozásnak.

Indoklásuk szerint ugyanis a nyílt szavazáson a képviselők közül többen pártjuk utasítása szerint szavaznak, akár meggyőződésük ellenére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tárik Meszár: a Hezbollah meggyengült, nehéz lesz kilábalnia a szorult helyzetből

Tárik Meszár: a Hezbollah meggyengült, nehéz lesz kilábalnia a szorult helyzetből

A dél-libanoni offenzívával az lehet az izraeli hadsereg célja, hogy a 60 ezer evakuált embert vissza lehessen költöztetni Észak-Izraelbe, illetve a határ menti zónában lévő demarkációs vonalnál felszámolja a Hezbollah katonai infrastruktúráját – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Tárik Meszár hozzátette: a libanoni kormánynak is érdeke, hogy hosszabb távon demilitarizált övezet legyen a libanoni–izraeli határ.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×