eur:
397.87
usd:
359.21
bux:
74265.67
2024. október 1. kedd Malvin

A Főtávra hivatkozva próbálkoznak a csalók

A Főtáv attól tart, hogy a korábbi esetekhez hasonlóan a társaság fűtéskorszerűsítési programját is kihasználják a csalók, akik magukat a cég munkatársának vagy alvállalkozójának kiadva próbálnak előleget kicsalni a fogyasztóktól.

A Főtáv Zrt. szóvivője az InfoRádióban elmondta: már több bejelentés is érkezett hozzájuk hasonló csalási kísérletekről, a fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatban eddig szerencsére senkit nem sikerült becsapni.

Az elkövetők általában a Főtáv munkatársának vagy alvállalkozójának adják ki magukat, és arra hivatkozva kérnek előleget, hogy így kevesebbe kerül a munka.

A Főtáv nevében azonban sem alvállalkozók, sem a vállalat szakemberei nem kérnek előleget, emellett a Főtáv munkatársai igazolvánnyal rendelkeznek, amit be kell mutatniuk - hangsúlyozta Balog Róbert.

Kérjék el, tanulmányozzák át, így meg lehet állapítani, hogy igazi-e az igazolvány. Ha pedig valaki a megbízásunkból végez munkát, akkor megbízólevelet kap a cégtől - tette hozzá a szóvivő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Küszöbön a hátraarc – Kína lemondhat a gazdasági világelsőségről?

Küszöbön a hátraarc – Kína lemondhat a gazdasági világelsőségről?

A folyamatos gazdasági lassulás miatt Kína szelete a világgazdaság tortájában zsugorodásnak indulhat – mondta az InfoRádióban a Danube Institute vezető kutatója. Horváth Csaba Barnabás szerint ezzel együtt az ázsiai ország megtarthatja az Egyesült Államok mögötti második helyét a világhatalmak rangsorában, ugyanakkor az újonnan iparosodó, gyorsan fejlődő dél-ázsiai országok is egyre kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek.

Gulácsi Péter kimaradt a keretből, Angliából hívott meg újabb újoncot a kapitány

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte az októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretét. A névsorban ismét szerepel újonc, a nyáron Angliába szerződött Szűcs Kornél. Még nagyobb meglepetés, hogy Gulácsi Péter, aki a legutóbbi forduló után is beválasztottak a Bundesliga „Hét csapatába”, kimaradt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Közel két éve nem történt ilyen a forinttal - Mi vár ránk 400 fölött?

Közel két éve nem történt ilyen a forinttal - Mi vár ránk 400 fölött?

Ha csupán a jelenlegi trendeket nézzük, akkor már csak idő kérdésre, hogy mikor lépi át az euró-forint árfolyama a lélektani szempontból kritikusnak mondható 400-as szintet, a grafikonon ráadásul most olyan dolgokat is láthatunk, melyek még nagy bajt hozhatnak a forint számára. Megnéztük, hogy mi várhat a forintra, ha valóban átüti a 400-as szintet az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 1. 14:16
×
×
×
×