Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
324.71
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Zöldáramot állíthatnak elő Budapest szemetéből

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója a költséggazdálkodás terén próbál megtakarításokat elérni a cégnél, és fontos feladatának tartja azt is, hogy a hulladékgazdálkodás uniós előírásainak meg tudjanak felelni. Bielek Péter az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az alternatív hulladékgazdálkodás fontos szempont lesz. Nincs már messze az idő, amikor a szerves hulladékból úgynevezett zöld áramot termelnek.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. hatékonyabb működésére törekszik a cég júniusban kinevezett vezérigazgatója. Bielek Péter az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: az eddigi vizsgálatok alapján elsősorban a költséggazdálkodás terén érhető el jelentős megtakarítás.

Az egyik legfontosabb teendő, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. megfeleljen a nemrég életbe lépett uniós előírásoknak - emelte ki a vezérigazgató.

Bielek Péter úgy vélte: a pozitív változások ellenére számos feladat vár még a cégre, hogy a nyugat-európai államokra jellemző, fejlett hulladékgazdálkodást valósíthasson meg.

Egy város tisztasága nem attól függ, hányan takarítják, hanem hogy hányan szemetelnek - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója.

Zöldáram

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója kiemelte: tervezik egy olyan mechanikai-biológiai válogató üzembe állítását, amellyel a hulladék bomló részéből olyan gázt lehet előállítani, amit elégetve zöldáram nyerhető, ez pedig jelentősen csökkentené a lerakandó hulladékmennyiséget.

Az emberek szeretik és használják a hulladékgyűjtő szigeteket - vélekedett Bielek Péter.

A vezérigazgató közölte: a főváros joga lenne a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést elindítani. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. két kerületben kísérleti jelleggel indít ilyen gyűjtés, és megvizsgálják ennek pénzügyi oldalát - tette hozzá.

Hanganyag: Szûcs Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×