Nem éreztem annyira pesszimistának, mint amit Schmidt Mária és Gerő András kifejtett. Egyszerűen arról van szó, hogy a reformkori nemzedéktől végigkövettem mintegy 100-120 nagy magyar szerző gondolatait a nemzetről. Szerintem nem az én pesszimizmusom érzékelhető a könyvben, hanem inkább az, hogy a nagy reformnemzedék idején véletlenül összejött 15-20 igazán kiváló elme, de a későbbi nemzedékekben már nem, egy-egy kimagasló tehetségtől eltekintve. Nekem az volt az érzésem, hogy a pesszimizmus megalapozott, de a kritikát el kell fogadni.

Úgy érzi, hogy a magyarság nemzeteszméje és a nacionalizmus hanyatlóban van ma Magyarországon?

Nem ez az alapprobléma. Két dolgot próbáltam meg megmutatni. Egyrészt azt, hogy a nacionalizmus nem valami egyetlen fogalom, egyetlen ideológia, hanem a különböző magyar eszmei irányzatok, mint a liberalizmus, a szélsőjobboldal, a népiesek, a szocialisták-kommunisták mit gondoltak a nacionalizmusról, ha nacionalisták voltak, akkor hogyan képviselték ezt. Ezek története során jön ki az egész magyar nacionalizmus. A nacionalizmust megpróbáltam részeire bontani, sőt, egy-egy ideológián belül is tovább bontottam irányzatokra, mint a népieknél az antiszemita jobboldal, vagy a közép, amely számomra nagyon szimpatikus nemzetkoncepciót fejtett ki, Szabó Zoltánra és Bibó Istvánra gondolok. De a konzervatívoknál is különböző megközelítések voltak. Azt remélem, hogy ebből az egészből mégiscsak kikerekedik, hogy mi is volt a magyar nacionalizmus. Nem úgy kezeltem, mint ahogy az előttem járó nemzedékek, azaz egy egységes fogalomként, hanem megpróbáltam részeire bontani. Ez az újdonsága a könyvnek.

A magyar történelem szempontjából a jelen eseményei egyetlen pillanatnak számítanak - mondta Romsics Ignác történész a kötetről. Mint mondta, nem ért egyet a szerző pesszimizmusával, amely szerinte a mai magyarországi helyzet átéléséből fakad. Történelmi szempontból azonban ez a korszak mindössze egy pillanatnak tekinthető, ráadásul - mint mondta - száz év múlva nem azokra az eseményekre foknak majd emlékezni az emberek, amelyek ma pesszimizmusra adnak okot.

"Ki emlékszik már arra, hogy 1095 és 1910 között a magyar parlamentben a képviselők összetörték a bútorokat vagy hogy rálőttek Tisza Istvánra. Úgy emlékezünk erre a korra, mint a boldog békeidőkre" - mondta, hozzátéve: a jelenkor eseményei közül sem az fog az utókornak az eszébe jutni, hogy elkötöttek egy tankot vagy hogy kifütyülték Kosáry Domokost.

Szerinte erről az időszakról az az emlék marad majd fenn, hogy Magyarország vissza tudott kanyarodni arra az útra, ahol a polgári átalakulás kezdetén, a reformkorban jártunk. " Az elmúlt 20 év története ebben az értelemben előremutató, a most kétségtelenül súlyos problémákat túl fogjuk élni" - mondta.

A XX. század sikertörténet volt

Romsics Ignáchoz hasonlóan Schmidt Mária történész is túlságosan pesszimistának ítélte meg a könyvet. Szerinte csak akkor tudunk a globális világban megmaradni, ha elég erős a nemzettudat az emberekben.

Hangsúlyozta: a nemzetállam nagyon fontos, a demokrácia ugyanis a nemzetállamon kívül nem lehetséges, hiszen a nemzeti közösség ad legitimációt a politikának. Ha nincs nemzeti közösség, csak globális szervezetek, akkor saját sorsunk irányításába csak nagyon nehezen tudunk beleszólni.

Schmidt Mária szerint a XX. század a magyar nemzetállam fennmaradása szempontjából sikertörténet, hiszen túlélte a nagy megpróbáltatásokat, amelyek az I. világháborútól 1990-ig tartottak. "Szabadok és függetlenek lettünk, még akkor is, ha pillanatnyilag nem érezzük magunkat olyan jól".