Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.13
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Európa legnagyobb zsidó utcabálja a Nyugati téren

Európa legnagyobb zsidó ünnepségét és utcabálját rendezik meg a fővárosi Nyugati téren, ahol december 4. és 11. között péntek kivételével fellobbannak a Hanuka lángjai.

A téren Európa legnagyobb, hét méter magas menóra-gyertyatartója áll, ennek lángjai gyúlnak meg esténként ünnepélyes keretek között.

Az idei ünnepségsorozaton a magyar zsidó vezetőkön túl több közéleti személyiség és politikus is részt vesz, például Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter, az SZDSZ elnöke, Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, Steiner Pál, az MSZP, valamint Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

A hanuka - felavatás - ünnepén a zsidók a jeruzsálemi templom szír-görög dúlás utáni újbóli felszentelésére emlékeznek, ami időszámítás előtt 165-ben történt.

A hanuka egyúttal örömünnep, a szabadság és a fény ünnepe is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×