Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.11
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Tartalmasabb kórházi ételeket ígér a tárca

Szombattól a kórházak 300 forint helyett mintegy 550 forintot fordítanak naponta egy kórházi beteg étkeztetésére. Az új szabályozás szerint az egészségügyi intézmények kötelesek ennyi pénzt költeni a nyersanyagokra, több étkezést biztosítani a betegeknek és jobban odafigyelni az egészséges táplálkozásra.

A tárca az elkövetkező három hónapra 3 milliárd forintot különített el. A támogatásból alapanyagokra és az étkeztetéshez szükséges eszközökre juttattak a kórházaknak.

Az InfoRádió által megkérdezett kórházi vezetők szerint a minőségi javulás ezáltal érzékelhető lesz, ám úgy vélik: az ellátás más területein nagyobb szükség lett volna a kiegészítő támogatásra.

A budapesti Szent Imre Kórház főigazgatója szerint több és változatosabb ételeket tudnak majd készíteni. Az intézmény három hónapra 19 millió kiegészítő támogatást kapott az étkeztetés javítására.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója szerint vannak fontosabb kórházi területek is, ahol jobban jött volna az étkeztetés javítására szánt pénz. Csiba Gábor elmondta: a miskolci intézményben is ki kellett egészíteni a korábban megszabott étkezési keretet.

Az esztergomi Vaszary Kolos kórház gazdasági igazgatója szerint a kórházak eddig is több pénzt fordítottak a nyersanyagokra, hiszen napi 300 forint aligha elég a háromszori, normális étkezés biztosítására. A többletet az intézmények más forrásból teremtették elő.

Stróbl József hozzátette: félő, hogy a három hónap letelte után a kórházak nem kapnak majd elegendő pénzt a törvény által előírt, megemelt nyersanyagköltség fedezésére.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×