Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
324.36
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Kákosy leteszi a miniszteri esküt, részletes vita a költségvetésről

Kákosy Csaba új gazdasági és közlekedési miniszter hétfőn leteszi az esküt az Országgyűlés előtt, kedden pedig a jövő évi költségvetés újra megnyitott részletes vitáját folytatják le a képviselők.

Miniszteri eskütétellel kezdődik az Országgyűlés kétnapos ülése hétfőn: Kákosy Csaba napirend előtt leteszi a miniszteri esküt. A jelölt Kóka Jánost, az SZDSZ elnökét váltja a gazdasági és közlekedési miniszteri poszton.

A 38 éves jogász végzettségű Kákosy 2004-ben lett a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kabinetfőnöke. Korábban a CIB Banknál, a Magyar Nemzeti Banknál, 1996 és 2001 között pedig a párizsi magyar OECD képviseleten dolgozott.

Kákosy Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kijelölt vezetője korábban úgy nyilatkozott: a gazdasági növekedés megteremtése mellett az informatikát, a vasút megújítását és a közlekedési reformot tekinti fő céljának.

"Gazdasági és közlekedési miniszterként elsősorban szakpolitikusnak tekintem magam. Talán furcsán hangzik, de úgy is mondhatnám: unalmas politikus szeretnék lenni. Azt szeretném, ha munkám elsősorban megoldandó feladatokról szólna az elkövetkezendő időszakban" - mondta korábban.

Kákosy szerint érdemi párbeszédet kell folytatni az üzleti szektorral, és aktívabb gazdasági diplomáciára van szükség. A vasút és a közlekedés reformjáról szólva hangsúlyozta: lépésről lépésre kell megteremteni a modernebb, jobb minőségben szolgáltató magyar vasutat; és minél hamarabb, lehetőleg már 2008-ban meg kell kezdeni a Volán-társaságok privatizációját.

Az Országgyűlés a kétnapos ülésen szavaz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közélet megtisztítását célzó csomagjának egyik törvényjavaslatáról, amely a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szól. Döntenek a fideszes képviselők, Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt által benyújtott, a miniszterek és államtitkárok illetményének és juttatásainak nyilvánosságáról szóló törvényjavaslatról is.

Amennyiben döntés születik a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatról, akkor lehetővé válik a helyszíni bírság alsó és felső határának emelése. A javaslat értelmében az alsó határ háromezer forint lesz, a felső határ pedig húszezer forintra nő.

A képviselők határoznak a házszabályról szóló országgyűlési határozati javaslat módosításáról. Az ötpárti javaslat számos, több éve húzódó mulasztásos alkotmánysértést orvosolna. Például a parlamenti frakciók és a bizottságok alakításának, illetve megszűnésének szabályait, a független képviselők jogosítványait, a hozzászólások rendjét és időkeretét, továbbá a parlamenti közvetítéseket.

Szavazás lesz az Országos Rádió és Televízió Testület 2008-as költségvetéséről, illetve a Magyar Honvédség létszámáról is. Utóbbi törvényjavaslat értelmében a honvédség létszáma közel 30 ezerről 23.950 főre csökkenne.

A képviselők megvitatják az alkotmány módosítását a választási eljárásról, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló törvény módosítását. Az alkotmánymódosítás azt tartalmazza, hogy ügydöntő országos népszavazás eredményével ellentétes tartalmú döntést az Országgyűlés a népszavazástól számított két évig nem hozhat.

Hétfőn a határozathozatalok után kezdődik az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztéshez több mint 230 módosító indítványt nyújtottak be.

Kedden újra megnyitják a 2008-as költségvetés részletes vitáját. A jövő évi büdzsé fő számait már elfogadták, így átcsoportosításokra már csak a fejezeteken belül van lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az érdemi piaci kilábalás legkorábban 2027-ben várható - tudósított az Agrárszektor  a CIB Bank agrárkonferenciájáról, amelyen a potál is jelen volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×