eur:
397.07
usd:
356.56
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

"Gyurcsány Ferenc defenzívába került reformprogramjával"

A magyar miniszterelnök szorongatott helyzetben címmel közölt szerdán írást a magyarországi belpolitikai helyzetről a Der Standard című osztrák újság. A liberális napilap felvezetőjében megállapította, hogy a csökkenő népszerűségi mutatók, a szakszervezek munkabeszüntetési tervei és a szocialista párton belüli ellenállás jelzi: Gyurcsány Ferenc kormányfő defenzívába került reformprogramjával.

Amikor csütörtökön közös tanácskozásra összeül az osztrák és a magyar kormány, Gyurcsány vendéglátó miniszterelnökként viszonylag kellemesen érezheti majd magát. Azok a problémák ugyanis, amelyek az utóbbi időkben megterhelték a két szomszéd viszonyát, mint például a MOL átvételét célzó OMV-kísérlet és az osztrák oldalon okozott Rába-habzás, eltörpülnek amellett a nyomás mellett, amely a reformorientált kormányfőre országában nehezedik - mutatott rá az újság tudósítója, aki szerint Magyarországon rossz a hangulat, a szocialista-liberális koalíció által útnak indított reform- és takarékossági program nyomasztóan hat a gazdaságra és a fogyasztásra.

A szerző felhívta a figyelmet arra, hogy jóllehet a "hazugságbeszéd" kiváltotta, szélsőjobboldali erőszakos tiltakozások időközben alábbhagytak, Orbán Viktor ellenzéki vezető, aki egymást követő két választási veresége után tavaly ősztől többé-kevésbé szolidaritást vállalt a zavargásokat kirobbantó mozgalommal, most népszavazás kezdeményezésével akarja célba venni Gyurcsány kabinetjének reformtervét.

"Nyomás alatt lévő kuktafazék"

Az egészségbiztosítás régóta esedékes átalakításának megtorpedózását akarja elérni a szakszervezetek egy része is: a Liga szövetség december 17-re, tehát arra a napra, amikor a parlament szocialista-liberális többségének döntenie kell az egészségügyi reformról, meghatározatlan idejű általános munkabeszüntetést hirdetett.

A liberális lap egy nyomás alatt lévő kuktafazékhoz hasonlította az MSZP helyzetét. Bár senkinek sincs alternatív elképzelése, szorgalmasan fűrészelgetik a kormányfő-pártvezető székének lábát. A cikk a számba jövő "ellenfelek" között említette Szili Katalint.

A kisebbik koalíciós partner, a SZDSZ ezzel szemben a kormányszövetség felrúgásával fenyeget, amennyiben a szocialista párti képviselők, amint azt kilátásba helyezték, módosító indítványaikkal a felismerhetetlenségig felvizeznék az egészségügy reformtervét, amely azt célozza, hogy a "tőke csipetnyi logikájával" lábra állítsák a drága és gyengélkedő rendszert - húzta alá Der Standard.

Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×