Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
323.96
bux:
146257.36
2026. november 5. csütörtök Imre

Gorbacsov: az unió vegye fel a versenyt!

Szerződéseken alapuló, kiterjesztett partnerség kialakítását szorgalmazta az Európai Unió és Oroszország között a Világpolitikai Fórum elnöke Budapesten.

Mihail Gorbacsov a szervezet budapesti ülésén azt mondta: belátható időn belül Oroszország nem lesz tagja az Európai Uniónak, de a kiterjesztett partenrségi viszonyt elképzelhetőnek nevezte.

Úgy fogalmazott: az együttműködés csak akkor képzelhető el, ha a tárgyalófelek között nem lesznek politikai követelmények.

Európának egységesnek kell lennie, és az uniónak fel kell vennie a versenyt az Egyesült Államokkal és a távol-kelettel - tette hozzá az utolsó szovjet pártfőfitkár.

A Világpolitikai Fórum elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió nincs válságban, de vannak problémák a közösségen belül, ez azonban természetes folyamatnak tekinthető.

Vélemények

Az orosz tudományos akadémia gazdasági intézetének vezetője bírálta az Európai Uniót, amiért a közönség indokolatlanul tekint bizalmatlanul Oroszországra.

Ruszlan Grimberg feltette a kérdést: "Mit vétett Oroszország az Európai Unióval szemben?"

Az igazgató nem értette, miért kell olyan nagy ügyet csinálni az állítólagos energetikai zsarolásból, hiszen szerinte Oroszország teljesítette a szerződéses feltételeket.

Csehország volt államfője provokációnak nevezte az országába és Lengyelországba tervezett rakétapajzs megépítését.

Milo¹ Zeman szerint az amerikai terv egyértelműen nem Irán, hanem Oroszország ellen irányul, ezt pedig ő nem támogatja.

Németország volt pénzügyminisztere szerint az európai politikusok rendre bírálják az uniót, holott ők is elismerik, hogy nincs más alternatíva.

Theo Waigel úgy véli: az európai identitás és életérzés megteremtését a politikának kell kezdeményeznie.

Szlovákia volt államfője szerint az Európai Uniónak fenn kell tartania az érdekeltségét a keleti szomszédságpolitikában, délen pedig meg kell azt teremteni.

Rudolf Schuster az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: Szlovákia 2009. január 1-jén bevezeti az eurót, majd megjegyezte, úgy véli, nem kellett volna ennyire sietni ezzel.

A volt köztársasági elnök a Szlovákia és Magyarország közti diplomáciai feszültségekre vonatkozó kérdésre úgy reagált: hosszú távon javulni fognak a kapcsolatok, a mindennapi életben ugyanis nem érzékelhető konfliktus.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Hatalmas esésben az AI-papírok

Hatalmas esésben az AI-papírok

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×