Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.64
bux:
147373.32
2026. november 5. csütörtök Imre

Medve, farkas és hiúz is kószál a magyar erdőkben

Hódot már telepítettek vissza Magyarországra, mostanában az északi-, északkeleti országrészben pedig már hiúz- és farkascsaládok is megjelentek. A déli vidékeken elterjedt az aranysakál, sőt, az Északi-Középhegységben barnamedvét is láttak. A WWF Magyarország igazgatója szerint ezektől az állatoktól nem kell tartani, hiszen csak néhány egyed él belőlük Magyarországon, ráadásul elkerülik az emberlakta településeket.

Nemzetközivé válik a természetvédelmi munka, vagyis olyan fajokat is védetté nyilvánítottak és nyilvánítanak Magyarországon, amelyek nem mindig találhatók meg nálunk, de bevándorolhatnak. Ilyen a medve, a hiúz, a farkas, a jávorszarvas vagy a darvak - mondta az InfoRádiónak a WWF Magyarország igazgatója.

Márkus Ferenc hozzátette: a farkasok és a hiúzok főként Magyarország Szlovákiával, Ukrajnával és Romániával határos területein jelenhetnek meg, ezek itt szaporodni is képesek.

A WWF Magyarország igazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy ezek az állatok emberre támadnak. Balesetek leginkább ott történhetnek, ahol az állatok, főleg a medvék már hozzászoktak az emberek közelségéhez, és szemeteskukákban keresgélnek étel után.

Magyarországon medve- vagy farkastámadástól nem kell tartani - jelentette ki Márkus Ferenc.

Hazánkban körülbelül 500 hód él, a nálunk megforduló farkasok és a hiúzok száma azonban csupán néhány tucatra tehető, ezek pedig szoros kapcsolatot tartanak a szlovákiai állománnyal - mondta a WWF Magyarország igazgatója.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×