Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
323.51
bux:
147520.5
2026. november 5. csütörtök Imre

Alaposan megnehezítheti a kormány dolgát az SZDSZ

Megállapodás híján hétfőn a Fidesszel szavazhatnak együtt az SZDSZ képviselői, de még van esély a koalíciós alkura - számol be a Népszabadság. Lapszemle.

Ha nem egyeznek meg a koalíciós felek, a Fidesz az SZDSZ-szel együtt szavazva hétfőn kényszerpályára küldheti a kormányt - írja a Népszabadság. Igaz, most úgy tűnik, megtalálják a megoldást arra, miként csökkentsék az átlag körüli jövedelműek adóterhét. Arról már mást gondolnak, mennyivel és miként csökkenthetők az állam kiadásai.

A liberális párt javaslatai 74 milliárd forintnyi kiadáscsökkenést javasolnak az állami intézményeknél, a másik oldalon pedig mintegy 55 milliárd bevétel-, vagyis adócsökkentést, illetve 8 milliárdos kiadásnövekedést okoznának a 2008-as büdzsében.

A pénzügyminiszter szerint ellenben nincs ennyi tartalék a költségvetési tervben. A napilap mindkét félt megkérdezte a lehetséges változtatásról.

Az új több-biztosítós egészségügyi modellbe belépő biztosítótársaságok és a mögöttük álló pénzintézetek ellen is bojkottot hirdet a Civil Jogász Bizottság - olvasható a Magyar Nemzetben.

Morvai Krisztina, a jogvédő szervezet társelnöke lépésüket azzal indokolta: meg kell akadályozni, hogy egy szűk, profithajhász elit értékrendjét kényszerítsék Magyarországra.

A rendőrség tavaly őszi intézkedéseit élesen kritizáló jogász úgy látja, Gyurcsány Ferencnek "katasztrófa látni azt, hogy a rendőrség tavaly őszhöz képest visszafogottabban viselkedik".

A jogvédő az Erzsébet hídi blokád kapcsán kifejtette: a szociális, kulturális, gazdasági jogoknak olyan durva megsértése folyik az országban, amelynek ennél sokkal nagyobb ellenállást kellene szülnie.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×