Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.94
bux:
147937.61
2026. november 5. csütörtök Imre

A Corvin közbe tartanak a tüntetők

Mintegy ezer ember indult kedden kora délután a budapesti Belvárosból a Corvin közbe - jelentette a távirati iroda. Korábban a Szabadság téri református templomban felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát.

A Corvin köz felé tartó tömeg korábban a Szabadság téri Hazatérés templománál gyűlt össze. A református templomban délelőtt istentiszteletet tartottak.

Felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát, majd ezt követően ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész felszólította az embereket, hogy a közlekedési szabályok betartásával vonuljanak át a Batthyány-örökmécseshez, onnan pedig a Corvin közbe.

Az árpádsávos és nemzetiszínű zászlókkal vonuló menetet a nyíregyházi, magát Nemzeti Õrseregnek nevező szervezet, valamint a közelmúltban alakult, a közéletben nagy vitát kiváltó Magyar Gárda egyenruhát viselői tagjai vezették a Szabadság térről az örökmécseshez.

Az emlékműnél tartott rövid megemlékezést követően a tömeg több részre oszlott. Voltak, akik egyenesen a Corvin közbe indultak, mások még visszatértek a Szabadság térre.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×