Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Pszichológusi vélemény: a gesztusaival árulta el magát Dominik anyja

Dominik anyja tévényilatkozataiban beszédével, gesztusaival elárulta saját magát - mondta az InfoRádiónak Boros János. Az igazságügyi pszichológus szerint nem látszott rajta, hogy kiborult, csak annyi, hogy zavarodott volt. Ezért jöhetett rá a rendőrség arra is, hogy nem a Margitszigetről tűnt el a kisfiú.

Az a benyomásom, hogy amikor megtörtén a baj, vagyis a harci kutya megölte a gyereket, a pszichopata férj azonnal azt nézte, hogyan tud a felelősség alól kibújni - mondta az InfoRádiónak Boros János, aki hangsúlyozta: nem beszélt Dominik szüleivel, nem vizsgálta őket, ezért csak az érzéseiről számolhat be.

Az igazságügyi pszichológus szerint ráadásul a kisfiú apja nem maga "oldotta meg" a helyzetet, hanem a feleségét manipulálta: ráparancsolt, hogy ő oldja meg.

Azt nyilván nem tudták, hogyan nyomoz a rendőrség, amely elsősorban mindig a szülőket vizsgálja - nem azért, mert gyanúsítják őket, hanem azért, mert ki akarják őket zárni a gyanúsítottak közül - tette hozzá.

Az egész történet annyira valószerűtlen és hihetetlen volt, hogy óhatatlanul a szülőkre terelődött a gyanú - hangsúlyozta Boros János, aki szerint ráadásul a kisfiú anyja túlságosan fegyelmezett volt, mint akit nem rázott meg különösebben a gyerek eltűnése. Ez terelhette rá a gyanút.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×