Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.72
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

A hallgatóknak elegük lett Hillerből

A tandíj visszavonását és Hiller István szakminiszter távozását követelte mintegy 3.500-4.000 felsőoktatási hallgató fáklyás, zenés demonstráción Budapesten, az oktatási tárca Szalay utcai épülete előtt.

Miskolczi Norbert, a tüntetést szervező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke beszédében felidézte, hogy a hallgatók már több mint egy éve elküldték alternatív javaslataikat az oktatási tárcának.

Az a miniszter, aki egy év alatt nem tudja megérteni egy javaslat alapelveit, nem foglalkozik a hallgatók véleményével, csak politikai érdekek mentén lavíroz, mondjon le - mondta a hallgatói szervezet vezetője.

Miskolczi Norbert hozzátette: nem akarnak tandíjat, mert az nem más mint egy hallgatói adó, és a legnagyobb hibája, hogy mindenkit büntet.

A HÖOK vezetője úgy fogalmazott, Hiller István hazudott, amikor korábban azt állította, hogy nem lesz tandíj.

Mint mondta, azért vannak itt, hogy meggyőzzék a döntéshozókat, az átgondolatlanul bevezetett tandíj társadalmi katasztrófához vezet.

Kifejtette: már több mint 20 ezren vannak azok, akik anyagi okok miatt nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe.

"Mi nem egy olyan országban akarunk élni, ahol a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága" - jelentette ki.

A demonstrálók az oktatási tárca előtti Szalay utcát a Szemere és Honvéd utca között megtöltötték, a diákok közül sokan piros pólót viseltek "Mondj nemet te is a tandíjra!" felirattal.

A szaktárca kész tárgyalni

Kész tárgyalni az oktatási tárca a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája alternatív tandíjjavaslatáról, de azt a jelenlegi formájában nem tartja bevezethetőnek. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár csütörtökre megbeszélésre hívta a minisztériumba a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevőit.

A szakállamtitkár az InfoRádióban úgy fogalmazott: több kérdésben megegyezés jöhet létre, mivel a HÖOK is a hallgatói hozzájárulás szükségessége mellett foglalt állást. Manherz Károly ugyanakkor nem tartaná igazságosnak azt a hallgatói elképzelést, amely szerint fizetni kellene a felvett, de nem teljesített kreditek után.

A szakállamtitkár arról is beszélt: a hallgatói érdekképviselet állításával ellentétben nem egy éve, hanem csak hetekkel ezelőtt kapta meg a tárca az alternatív javaslatokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×