Infostart.hu
eur:
362.8
usd:
322.64
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

"Ha! - meg nem épült Budapest"

"Ha! - meg nem épült Budapest" - címmel nyílt kiállítás a Körzőgyár Galériában, ahol soha meg nem épült budapesti épületek tervei és makettjei tekinthetők meg. Az Építészet Hónapja Fesztivál igazgatója szerint a jelenkor általában nem becsülte az előző korszak építészeti stílusát, de 50 év múlva talán sajnálni fogjuk, hogy a tervek nem valósultak meg.

Bár az egész Körzőgyár tele lesz a meg nem épült tervekkel, így is csak egy picinyke szeletét mutatják be azoknak a rengeteg ötletnek, elgondolásnak, amelyek nem valósultak meg az elmúlt évtizedekben - mondta el az InfoRádiónak Bojár Iván András.

Van a meg nem valósult tervek között sportcsarnok, városháza, főleg középületek. A Műegyetemnek például több olyan "kedvenc" telke is volt, amelyre a tanárok épületeket terveztettek a diákokkal - akik rengeteg ötlettel álltak elő.

A diákpályázatok eleve nem azért készültek, hogy meg is valósuljanak, de az állami pályázatokra érkezett ötletek között például szerepel a Magyar Televízió központi épületének a terve is, amelyet Virág Csaba készített, s amely nagyon elegáns és nagyvonalú volt - s amely talán gazdaságpolitikai döntés következtében nem épült meg.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×