Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

"Évente több tízezer nőt fektetnek feleslegesen a műtőasztalra"

Egy magyar betegnek kevesebb az esélye a gyógyulásra, mint egy nyugat-európainak - állítja a Gyurcsány-kormány volt egészségügyiminiszter-jelöltje. Erdős Attila szerint az ellátás több sebből vérzik, a korszerű szűrővizsgálatokat nem finanszírozzák, viszont műtőasztalra küldik indokolatlanul is a betegeket. Az orvos szerint Magyarországon csak a diagnózis megállapításáig hasonlít az ellátás a nyugat-európaiéhoz, onnantól kezdve viszont "katasztrófa".

A magyarországi patológia és az eszközpark színvonala lehetővé teszi, hogy az orvosok megfelelő diagnózist állítsanak fel, ennek megszületése után azonban a betegeknek kisebb az esélyük a gyógyulásra, mint a fejlett országokban - mondta az InfoRádiónak az SZDSZ volt egészségügyiminiszter-jelöltje.

Erdős Attila közölte: rengeteg olyan eset van, amelyben nem azt az eljárást finanszírozzák, amelytől a legnagyobb eséllyel gyógyulna meg a beteg.

A saját területéről szólva az orvos elmondta, hogy a méhnyakrák diagnosztikájának és kezelésének szakmai protokollja nagyon rossz, és sok más betegséggel ugyanez a helyzet.

Jelenleg, ha egy nőnél "felmerül a gyanú, hogy talán baj lehet", a nőgyógyászok legnagyobb része rögtön műtétet rendel el, ugyanakkor a méhnyakrákot okozó vírus, a HPV kimutatása a protokollokban csak korlátozottan lehetséges - magyarázta Erdős Attila.

Anélkül döntenek tehát a műtét mellett - fűzte hozzá -, hogy megerősödnének abban a meggyőződésben: valóban megindult valami kóros folyamat, holott a nemzetközi protokollok ezt tiltják.

"Itt van iksz tízezer nő, akit felfektetnek a műtőasztalra feleslegesen" - jelentette ki.

Jelenleg úgy tartja az orvostudomány, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket az adott betegségeknél betartva a legnagyobb a gyógyulás esélye - mondta Edrős Attila.

Az orvos szerint ezeket a szabályokat Magyarországon "inkább nem tartják be".

Hanganyag: Molnár Anikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×