Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Jönnek a kubai menekültek: a célállomás, Bicske

Ma érkezik Magyarországra a 28 kubai menekült, akit Budapest befogadott - mondta el az InfoRádiónak a Baptista Szeretetszolgálat fejlesztési igazgatója.

Kató Ernő közölte: ellátásukról a szeretetszolgálat gondoskodik. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a kubaiakat a bicskei befogadó állomáson helyezik el.

A guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek befogadását augusztusban jelentette be a Külügyminisztérium.

A tárca államtitkára augusztus 18-án az InfoRádióban elmondta, hogy a kubaiak beilleszkedésének valamennyi költségét, beleértve a lakásbérlést, a nyelvtanulást és a téli ruhákat, az Egyesült Államok fizeti egy éven keresztül.

Horváthné Fekszi Márta felhívta a figyelmet arra, hogy a kubai menekültek befogadása mind az öt parlamenti párti tudtával és beleegyezésével történik.

Emlékeztetett arra is, hogy nem Magyarország az egyetlen közép-európai állam, amelyik kubai menekülteket fogad be, hiszen nemrégiben ezt Csehország is megtette.

A Kuba szigetén levő guantánamói támaszponton olyan kubai menekülteket őriznek, akiket az amerikai parti őrség az utóbbi években halászott ki a két ország között a tengerből.

Az amerikai parti őrség azért helyezte el a táborban a kubai menekülteket, mert Washington megítélése szerint a hazájukba való visszatérésük esetén üldöztetés várna rájuk.

Az amerikai hatóságok közben harmadik országot kerestek, amely befogadná a menekülteket, akik között sok az ellenzéki, a másként gondolkodó.

Némelyikük már több mint két éve az amerikai támaszponton tartózkodott.

"Magyarország az Egyesült Államok lakája"

A bejelentést követő napokban Havanna hevesen támadta a magyar döntést. A kubai külügyminisztérium az "Egyesült Államok lakájának" nevezte Magyarországot.

"A magyar kormány úgy jár el, mint a birodalom cinkosa. Buzgólkodik. Várja a jutalmát. Szolgalelkűen igyekszik megmutatni hatalmas és agresszív gazdájának, hogy számíthat alantas hűségére" - állt a kubai külügyminisztérium közleményében, amelyet a hivatalos sajtó első oldalon ismertetett.

Budapest "hazudik és gúnyt űz" a menedékjogból, mert "jól tudja, akárcsak a pártfogója, hogy ezeket az embereket nem üldözik Kubában. Még kevésbé a kubai ellenzék személyiségeit" - írta a havannai diplomácia.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×