Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Népszavazás, most balról - a nap legfontosabb hírei

Népszavazást kezdeményez a miniszterelnök a politikai élet megtisztítását célzó, múlt héten bejelentett hét pont közül azokról, amelyek elfogadásához kétharmados többségre van szükség.

Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés ülésén napirend előtt azt mondta: ha a frakciók megállapodnak az ügyben, akkor visszavonják a beadványt.

Úgy fogalmazott: amennyiben a parlament nem szavazza meg az indítványokat, akkor a nép dönt a kérdésekben.

A kormányfő hét javaslata közül kétharmados többség szükséges például a párt- és kampányfinanszírozást, illetve a képviselői összeférhetetlenséget szabályozó törvénymódosítás elfogadásához.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: Gyurcsány Ferenc javaslatainak jelentős részét pártja már korábban az Országgyűlés elé terjesztette.

Törvény a stratégiai cégek védelmében

Elfogadta a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő törvények módosítását az Országgyűlés.

A kormány azt kívánja elérni az előterjesztéssel, hogy az osztrák OMV olajipari vállalat ne tudja felvásárolni a magyar MOL részvényeit.

A jogszabály értelmében az állam jogi eszközökkel szűkítheti azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai vagy vízellátó céget akarnak felvásárolni.

Az Európai Bizottság már korábban közölte, hogy előzetes vizsgálatot indít a magyar törvényjavaslat ügyében.

Charlie McCreevy belső piaci ügyekért felelős biztos hangsúlyozta: azt szeretnék tisztázni, hogy a tervezet tiszteletben tartja-e a tőke szabad mozgására és a letelepedés szabadságára vonatkozó közösségi alapértékeket.

Új ombudsmani poszt jön létre

Ötpárti egyetértéssel benyújtották az Országgyűlésnek a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot, miután a parlamenti pártok képviselői aláírták az előterjesztést.

Az Országgyűlés elnöke mérföldkőnek nevezte az eseményt, azon ritka esetek egyikének, amikor egy törvényjavaslatot egy civil szervezet, a Védegylet kezdeményezett.

Szili Katalin úgy vélte: a köztársasági elnök november közepén tehet javaslatot az új ombudsman személyére.Az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról vár beszámolót az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke az egészségügyi minisztertől, akit meghívtak a testület október 16-ai ülésére.

Mikola István úgy fogalmazott: Horváth Ágnes tevékenysége minden szakmaiságot nélkülöz, és az emberekre is veszélyes.

Az ellenzéki politikus azt mondta: a Fidesz azt a következtetést vonta le, hogy a nyereségérdekelt biztosítók a vártnál is nagyobb hatásköröket kapnak, és a magánszolgáltatók dönthetik majd el, hogy mit, mennyiért és hol kaphat meg a beteg.

Közben az Egészségügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az egészségbiztosítási reform részletes koncepcióját, amelyről egyeztetést kezd a szakmai szervezetek és a pártok képviselőivel.

A tárca korábban azt közölte: a kötelező biztosítás elvének fenntartása garantálja a szolidaritást, és azt, hogy senki nem marad ellátás nélkül.

Sólyom: a tanulás lehet a kitörési pont

Az államfő szerint a tanulás biztosíthat kitörési lehetőséget a Cserehát térségében élőknek.

Sólyom László erről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tomoron beszélt, ahol részt vett a Térségi cigány programok és perspektívák című fórumon.

A köztársasági elnök a régió legnagyobb problémájának a közlekedési infrastruktúra hiányosságait nevezte, és hangsúlyozta: az internet-ellátottság bővítése óriási lehetőségeket rejt magában.

Az államfő harmadik országjáró körútján korábban az Aggteleki Nemzeti Parkot és térségét kereste fel. Sólyom László közölte: látogatásaival a vidék és természetvédelem problémáira akarja felhívni a figyelmet.

Díjszedés az egészségügyi tárca parkolójában

Parkolási díjat szed hétfőtől az Egészségügyi Minisztérium dolgozóinak gépjárművei után a belvárosi önkormányzat - közölte az V. kerület polgármestere.

Rogán Antal azt mondta: a tárca közterületet tart lezárva, és emlékeztetett: az önkormányzat emiatt korábban öt évre visszamenően 10 milliárd forint közterület-használati bírságot rótt ki, és kérte az Arany János utcai rész megnyitását, ezek közül egyiket sem teljesítette az egészségügyi minisztérium.

Hangsúlyozta: a Fővárosi Főügyészség szerint nem lehet öt évre visszamenően beszedni a közterület-használati díjat, de a tulajdoni lap és az ingatlan-nyilvántartási térképszelvény másolata alapján a főügyészség kimondta, hogy az egészségügyi tárca előtti terület az V. kerülethez tartozik.

Rogán Antal úgy vélte: a jövőben így jogosan szedhető be a parkolási díj a tárcától. Az Egészségügyi Minisztérium közben bejelentette, hogy birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a vitatott területről.

Átadták az orvosi Nobel-díjakat

Az őssejtkutatás terén elért eredményeiért két amerikai és egy brit kutató, Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve Martin Evans kapja az idén az orvosi Nobel-díjat - jelentették be Stockholmban.

Az indoklás szerint a díjazottak az embrionális őssejtek segítségével végrehajtható genetikai módosítások területén értek el áttörő jelentőségű eredményeket.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×