Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.72
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Gazsó: a kormány a társadalom érdekeit a tőkének rendeli alá

Egyenlőtlen és igazságtalan a magyar társadalom, amelynek egyharmada esélytelen, mert kiszorult minden lehetőségből. Nincs olyan erős civil társadalom, amely képes volna ellenőrizni és befolyásolni a politikai elitet, így az azt csinál, amit akar - mondta az Inforádiónak Gazsó Ferenc szociológus.

A társadalom alsó egyharmada nem rendelkezik a munkamegosztásban olyan státusszal, jövedelemmel, amely garantálná a megélhetéshez szükséges anyagi javak megszerzését - hangsúlyozta a szociológus, aki szerint ez a réteg alacsony iskolázottságú, szakképzetlen, így a munkaerőpiacon is hátrányos a helyzete.

Ennek a rétegnek nincs esélye sem a felemelkedésre - összegezte Gazsó Ferenc, aki magyar sajátosságnak nevezte, hogy nagy részben a falusiakra, illetve azokon a településeken élőkre jellemző, amelyeknek nincsen gazdasági potenciálja.

Hatszáz olyan település van, ahol a keresőképes lakosság foglalkoztatottsága alig haladja meg a húsz százalékot - figyelmeztetett a szociológus.

A felső középosztály aránya 4-5 százalék, van egy viszonylag szűk középosztály, amelynek a státusza szintén bizonytalan, és van egy hatalmas tömeg a társadalom alján. Közülük 12 százalék az abszolút szegények aránya - tette hozzá Gazsó Ferenc, aki azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem lehet igazolni, hogy a vagyonosodás megszolgált.

A magyar társadalom instabil, de a tűrőképesség nagyon nagy. A látszólagos stabilitás addig létezik, amíg a társadalom apatikusan tűr - figyelmeztetett a szociológus, aki szerint a gazdaság dinamizálása nélkül a társadalom nem lesz igazságosabb, a hazai gazdaság felzárkóztatása nélkül pedig nem lehet szó dinamikus fejlődésről.

A multinacionális cégek állítják elő a nemzeti össztermék 70 százalékát, de a közteherviselésben nem vesznek részt - tette hozzá Gazsó Ferenc, aki szerint ez semmi nem indokolja.

A szociológus szerint a reformintézkedések teljesen más célt szolgálnak, mint amit a kormány állít. A társadalom minden szféráját a tőke érdekeinek rendelik alá, vélekedett, s ennek következtében a társadalmi egyenlőtlenség tovább nő majd, és nincs olyan civil társadalom, amely korlátozni tudná az elitet.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×