Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Nem csökkent az állatkínzások száma

Nem csökkent az állatkínzások száma, annak ellenére, hogy négy éve bűncselekménnyé nyilvánították - mondta a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke az Állatok Világnapján. Fiáth Szilvia szerint nincs elég visszatartó ereje a pénzbírságnak, szigorúbb büntetésre volna szükség.

Hiába számít közel négy éve bűncselekménynek, továbbra is gyakori az állatkínzás, több azonban a bejelentett eset - mondta az InfoRádiónak a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke.

Fiáth Szilvia szerint a pozitívum az, hogy van már kihez fordulni, az állatkínzást be lehet jelenteni a rendőrségen, az ügyek nagy része azonban már itt megreked, hiszen azokat nem lehet bizonyítani.

Abban a kevés esetben pedig, amely eljut a bíróság elé, a vétkest nem büntetik megfelelően - tette hozzá az állatvédő.

Bűncselekménynek számít az állatviadalok szervezése, és az ilyen célra tenyésztett állatok tartása, valamint az állatok megkínzása, és az, ha eközben elpusztulnak vagy maradandó egészségkárosodást szenvednek. Bűncselekmény az állatok elhagyása, kidobása is - közölte Fiáth Szilvia.

A pénzbüntetés - véli a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke - nem tartja vissza az embereket az állatkínzástól, ezért precedens értékű ítéletekre lenne szükség. A fejlett nyugati államokban az ilyen esetekben börtönbüntetést, vagy nagy összegű bírságot szabnak ki az elkövetőkre.

A leggyakoribb, hogy a megunt, esetleg megbetegedett állatoktól megszabadulnak tartóik - mondta Fiáth Szilvia.

Hanganyag: Koncz Anita

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×