Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.85
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Idén hatezren váltak le Budapesten a távfűtésről

Egyre több fogyasztó válik le a távfűtésről Budapesten, ezért a Főtáv változtat a díjstruktúráján, és takarékossági programot hirdet - jelentették be a városházán. Ennek értelmében jövőre elmarad az inflációhoz igazodó áremelés, és aki jelentkezik a programra, 4-8 százalékkal csökkentheti a számláját.

Demszky Gábor főpolgármester a fővárosi kabinet ülése után bejelentette, hogy a koalíciós frakciók megegyeztek egy olyan csomag bevezetésében, amely versenyképesebbé teszi a távfűtést a többi egyedi fűtésmóddal szemben. A távfűtés ugyanis jelenleg jóval drágább.

A főpolgármester elmondta, hogy változtatnak az alapdíj-hődíj arányon, nem emelik jövőre a távhődíjat az infláció miatt, és elindítják az úgynevezett Öko-programot.

Kovács Lajos, a Főtáv vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta, hogy a jövő januári távhőszámlában semmi változást nem hoz a díjstruktúra átalakítása. Az alapdíjat, amely januártól a teljes díj 35 százalékát teszi ki, nem emelik meg a szokás szerint az inflációval. A díj 65 százalékát kitevő hődíj pedig csak a gázárak változását követi majd. A legutóbbi hírek szerint januártól lenne gázáremelés, más hírek szerint viszont későbbre csúszik.

Az viszont, hogy az állandó összeget jelentő alapdíj a díjon belül csökkent, és a fogyasztással arányos hődíj mértéke nőtt, azt jelenti, hogy hidegben még többet kell fizetni, melegben pedig az eddiginél kevesebbet.

Meghirdették az úgynevezett Öko-programot is, amelynek az a lényege, hogy a jelentkezők lakásában ingyen felszerelik azokat a berendezéseket, amellyel mérheti, és szabályozhatja a távfűtést. A berendezésekért bérleti díjat kell fizetni, egy átlagos 55 négyzetméteres lakás esetén évi mintegy 16 ezer forintot, ám a Főtáv vezetése szerint az így elérhető megtakarítás ezt bőven fedezi, sőt még a várható gázáremelés hatását is kompenzálhatja.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×