Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
322.63
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Az SZDSZ szerint Gyurcsány pártelnökként tette hétpontos javaslatát

Az SZDSZ szerint a közélet megtisztítását célzó miniszterelnöki javaslat egy része már korábban felvetődött a szabad demokraták részéről, másik részéről pedig nem a kormánynak kell döntenie. A liberális párt szerint Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnökként, és nem kormányfőként beszélt a változtatásokról.

Örömmel fogadta az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, hogy a miniszterelnök a hétfői, közélet megtisztítását célzó javaslatcsomaggal csatlakozott a liberális párt elképzeléseihez. Gusztos Péter szerint Gyurcsány Ferenc hét pontja közül a szabad demokraták már többet is felvetettek korábban.

"Nekem személyesen különösen nagy örömömre szolgál, hogy a miniszterelnök-pártelnök újra felmelegítette a főállású parlamenti képviselőség megteremtését szolgáló összeférhetetlenségi javaslatot, amit magam nyújtottam be önálló képviselői indítványként ez év februárjában. Ezt akkor az alkotmányügyi bizottságban a liberális képviselőkön kívül senki, így a szocialisták sem támogatták" - hangsúlyozta Gusztos Péter, aki hozzátette, szabad demokrata javaslat volt korábban a kampány- és pártfinanszírozási rendszer újragondolása is.

A parlament dolga

Az SZDSZ így támogatja is ezeket a javaslatokat, a párt ügyvivője szerint viszont a költségtérítések rendszerét nem a kormánynak, hanem a parlamentnek kellé rendeznie. Bár a miniszterelnök hétfőn úgy fogalmazott, a kormány két héten belül beterjeszti a javaslatait, Horn Gábor szerint Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként nyilatkozott.

"Ezek nem kormányzati ügyek, ennek megfelelően mi úgy ítéljük meg, hogy ezeket a bejelentéseket a miniszterelnök pártelnökként tette, tehát nincs szükség arra, hogy ezt egyeztesse a koalíciós partnerével. Az SZDSZ ezért ötpárti egyeztetést javasol Gyurcsány Ferenc hét pontjáról, egyrészt mivel szerinte ezek a kérdések minden pártot érintenek, másrészt pedig azért, mert a javaslat nagy részének megvalósításához kétharmados törvényt kell módosítani. A liberális párt ragaszkodik ahhoz is, hogy az igazságügyi tárca szakértője felügyelje a tárgyalásokat" - jelentette ki Horn Gábor.

Sólyom László nem véleményezte a javaslatot

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn rövid megbeszélést folytatott Sólyom László köztársasági elnökkel a közélet megtisztítását célzó tervéről. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztály-vezetője az InfoRádió kérdésére elmondta, Sólyom László nem véleményezte a javaslatokat.

Magyarországon is volt összeférhetetlenségi törvény

A Fidesz szerint ha Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy szűnjön meg a félállású képviselőség, akkor először ő mondjon le a miniszterelnökségről. Ezt Balsai István mondta az InfoRádiónak.

A fideszes képviselő szerint felháborító, hogy újabb kormánybiztos nevezett ki a kormányfő.

A miniszterelnök javaslatával kapcsolatban Tóth Zoltán választási szakértő az InfoRádiónak elmondta: Európa legtöbb országában tiltják a képviselők számára a mandátumhalmozást. A rendszerváltás után Magyarországon is létezett erre vonatkozó összeférhetetlenségi törvény - tette hozzá Tóth Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×