Infostart.hu
eur:
362.72
usd:
322.6
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Bírságra számíthatnak a cégek, amelyek nem adták ki a tavalyi szabadságot

Mától ellenőrzi a munkaügyi felügyelet, hogy a munkáltatók kiadták-e a dolgozók tavalyról megmaradt szabadságát a szeptember végi határidőig. Ha az ellenőrök csak egy munkavállaló papírjait nem találják rendben, a bírság összege 30 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet. Ha több emberét, akkor 8 millió forint is lehet a büntetés.

Sokan nem képesek kiadni a szabadságot, ezért kénytelenek csalni a nyilvántartással - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Dávid Ferenc felvetette, hogy amelyik cégnek problémát okozott, hogy szeptember végéig kiadja a tavalyi szabadságot, az vajon hogyan fogja biztosítani, hogy a munkavállalói a hátralévő három hónap alatt kivehessék az idei szabadságukat? Jövőre ráadásul a határidő rövidebb, hiszen március, illetve június végéig kell kiadni az egy évvel korábbról maradt szabadságot - attól függően, van-e a munkahelyen kollektív szerződés - figyelmeztetett.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára ezért úgy véli: rendkívül indokolt esetben, amikor nyilvánvaló, hogy a szabadságot nem lehet kiadni, engedélyezni kellene a szabadság pénzbeli megváltását - szakszervezeti kontroll mellett.

További részletek csütörtökön este nyolc órától Fórum című műsorunkban hallhatnak.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti szabályai és az új panelprogram részletei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×