Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.8
bux:
147454.75
2026. november 5. csütörtök Imre

Orális szex a bölcsőde mellett, a rendőrök asszisztálásával?

Évek óta tiltott helyen dolgoznak a prostituáltak Budapest egyik kertvárosi kerületében. Az InfoRádiónak név nélkül nyilatkozó lakó elmondta: az örömlányok a nyílt utcán, egy bölcsőde, illetve több templom mellett dolgoznak, de a rendőrség nem tesz semmit.

A lakó egyebek mellett beszámolt arról, hogy a környékükön egy zsinagóga, egy templom és egy bölcsőde is található, vagyis nem dolgozhatnának ott a prostituáltak, mégis látott délután hatkor orális szexet, éppen a bölcsőde előtt; a használt óvszereket pedig sokszor a kertjükbe dobálják.

A férfi hangsúlyozta: névvel senki sem mer tiltakozni, mivel a prostitúcióval mindig megjelenik a háttértevékenység is, a futtatók pedig "unalmukban" leöntik az autókat savval, vagy betörnek a lakásokba, ha látják, hogy tartósan nincsenek otthon.

Egyikünk sem prűd, biztosan szükség van ilyen tevékenységre, de ezt olyan zárt területen kellene folytatni, mint például a Sankt Pauli negyed Hamburgban. Nem hiszem, hogy egy ilyen környezetben is kellene, mint a miénk - tette hozzá.

A férfi elmondta, hogy tettek bejelentést a rendőrségen, de mindig azt látják, hogy az egyenruhások csak kvaterkáznak a lányokkal, nem tesznek semmit ellenük.

Érdekes módon a követségeknek sokkal jobb az érdekérvényesítő képességük, oda nem mennek - jegyezte meg.

Kedvezmények

A Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke az InfoRádiónak elmondta: prostituáltak közintézménytől 300 méterre, főúttól 50, országúttól 100 méterre dolgozhatnak, így egyértelmű, hogy ebben az esetben szabálytalanul, védett övezeten belül kínálják a szolgáltatásukat.

Azért kéne kijelölni a prostitúciónak a helyeket, hogy csak az szembesüljön vele, aki igénybe akarja venni ezt a szolgáltatást - hangsúlyozta Földi Ágnes.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője megjegyezte: ez a helyszín évek óta problémás terület; a körzeti rendőrök pénzt vagy természetbeni szolgáltatást fogadnak el a tiltott helyen dolgozó örömlányoktól; de ha el is küldik őket, nem tudják, hova menjenek, és pár óra múlva visszatérnek.A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak kifejtette: a prostitúció egy összetett társadalmi probléma, a rendőrség ebben a helyzetben csak azt tudja tenni, amit a jogszabályok megengednek, illetve előírnak.

Budapest több pontján is jelen van ez a helyzet. Az a legnagyobb baj, hogy az önkormányzatok nem jelölték ki a türelmi zónákat, ahol ez a tevékenység végezhető - tette hozzá Tafferner Éva.

A szóvivő kiemelte: a rendőröknek visszatérően kell ellenőrizniük azokat a helyeket, ahol ez a probléma előfordul. Ez ugyanakkor egy nehéz hadviselés, mert ugyan előállítják a lányokat, a bíróság gyorsított eljárásban le is tárgyalja az ügyeket, de három-négy nap után ismét kint vannak az utcán, és tovább dolgoznak.

Földi Ágnes korrupciós vádjára a Tafferner Éva azt mondta: ha az érdekvédőnek bizonyítékai vannak arra, hogy a prostituáltak megvesztegetik a rendőröket, akkor tegyen feljelentést.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×