Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tarlós: "Nem akarom egyedül elvinni a balhét"

Elvállalta a Fidesz népszavazási kampányának vezetését Tarlós István, aki a referendum kommunikációjában szabad kezet kapott a párttól. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hangsúlyozta: folyamatosan egyeztet majd a párt vezetésével.

Tarlós István az InfoRádióban közölte: ő lesz az arca a népszavazási kampánynak, másfelől hozzá tartozik az egész kérdéskör politikai tartalma.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a vizitdíj, a tandíj, a kórházi napidíj kérdésére kell koncentrálni.

A politikus biztos abban, hogy a köztársasági elnök nem ír ki ellentétes értelmű kérdésekkel referendumot, mert ez a népszavazás intézményének lejáratódásához vezetne.

Tarlós István hangsúlyozta: feltételül szabta, hogy a Fidesz a népszavazás után is támogassa az általa alapított Polgári Szociális Bázis munkáját, másodszor, hogy a Fidesz vegyen részt a kampányban, de az ne szoruljon teljesen a párt keretei közé.

Harmadik, hogy a Fidesz biztosítja a kampány technikai, szervezeti, személyi feltételeit. Én pénzszerzéssel nem foglalkozom - szögezte le a korábbi óbudai polgármester.

A negyedik, hogy a népszavazási kampány kommunikációjában kapjak szabad kezet, az ötödik, hogy külön értékeljük a fővárosi politizálást és a népszavazási kampányt.

A hatodik, hogy a kampány helyzetét két-három hetente értékeljük a Fidesz elnökségével - fejezte be a felsorolást a kampány vezetője.

Tarlós István az utolsó feltétellel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem számít kudarcra a népszavazáson, de "nem akarja egyedül elvinni a balhét".

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×