Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Hányan léptek ki az SZDSZ-ből?

Kilép az SZDSZ-ből a párt egyik alapítója, Bauer Tamás. Ezt a liberálisok Országos Tanácsának hét végi ülésén jelentette be. Az SZDSZ megalakulása óta több tucat ismertebb politikus döntött ugyanígy.

Bauer Tamás, az SZDSZ egyik alapítója azért hagyta el a pártot, mert fontos politikai kérdésekben nem értett egyet a pártvezetéssel.

Szerinte az SZDSZ vezetőit, kormánytagjait súlyos felelősség terheli azért a gazdaságpolitikáért, amely az előző parlamenti ciklusban a pénzügyi csőd közelébe juttatta az országot.

Nem Bauer Tamás az egyetlen ismert liberális politikus, aki kilépett a pártból, vagy a parlamenti frakcióból. 1993-ban Tóth Gy. László, az SZDSZ szintén alapító tagja, a Polgári Kör volt szóvivője is búcsút intett a pártnak, mint ahogy ugyanebben az évben Csalog Zsolt író, szociográfus, szintén alapító tag, Gadó György újságíró, szabad demokrata parlamenti képviselő pedig átült a függetlenekhez.

Rá egy évre Petri György író is távozott, ahogy Tarlós lstván, aki most a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, és Dercze Tamás, aki jelenleg Újpest független polgármestere.

Emlékezetes maradt a közélet számára, amikor Tölgyessy Péter alkotmányjogász, az SZDSZ volt elnöke 1996-ban bejelentette kilépését.

Folytatva a sort Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, az SZDSZ alapító tagja 2000-ben hagyta ott a liberális pártot, 2002-ben ugyanezt tette Kis János fiozófus, a párt egyik alapítója és volt elnöke, továbbá 2004-ben Eörsi István író, a párt egyik alapítója, és 2005-be Mécs Imre, a párt parlamenti képviselője, alapító tag is elköszönt.

Az SZDSZ központi irodájában nem tudták megmondani pontosan hány tagja van a pártnak. Ami biztos, hogy a szabad demokratáknak 1998 óta kell szembesülniük a kispárti lét minden következményével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×