Két és fél hónapos huzavona után hétfőn késő este megegyeztek a koalíciós pártok az egészségügyi átalakítás egyik legvitatottabb eleméről, a biztosítási rendszer reformjáról.
A parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke az egyeztetés után elmondta, januártól minden megyében létrejön egy pénztár, amelynek az állam lesz a többségi tulajdonosa, a kisebbségi tulajdonrészre pedig a magánbiztosítók licitálhatnak. Kökény Mihály hozzátette, Budapestre és Pest megyére más szabályok vonatkoznak majd.
"Budapesten és Pest megyében, ahol körülbelül 2,7 millió ember él, 4 pénztár alakulhat meg, és ezek tulajdonképpen az egész régió teljes területén toborozhatják egy meghatározott ideig az ügyfeleket, tehát versenyezhetnek a biztosítottakért" - hangsúlyozta a politikus.
Kökény Mihály elmondta, a biztosítók több megyei pénztárban is tulajdonrészt szerezhetnek, de csak maximum másfélmillió állampolgárt biztosíthatnak, hogy ne kerüljenek monopolhelyzetbe.
Bár a megyealapú felosztással lényegében a szocialista javaslat valósult meg, Horváth Ágnes szabad demokrata egészségügyi miniszter hangsúlyozta, kialakulhat a valódi verseny.
"Működik a rendszerben a toborzás, azaz az egyénnek végre lesz választási lehetősége. Mindenki szabadon dönthet, hogy melyik legyen az a pénztár, amelyik az ő egészségbiztosítási ellátását nyújtja, mint ahogy nem kérdés az sem, hogy évente át lehet jelentkezni a rendszerben. Évente újragondolhatjuk a választásunkat" - jelentette ki.
Kökény Mihály szerint, amelyik megyébe nem jelentkezik magánbiztosító, ott is megalakul a pénztár, de 100 százalékos állami tulajdonnal. A szocialista és a szabad demokrata politikus hangsúlyozta, a politikai megállapodás megszületett, mostantól kezdődnek a szakértői tárgyalások.
A törvényjavaslatot a kabinet október harmadik hetében nyújtja be az Országgyűlésnek. Ha a parlament elfogadja a tervezetet, 2008 januárjától indulhat a toborzás, a tényleges működésre viszont valószínűleg 2009-ig várni kell.
Hanganyag: Nagy Tamás