Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.53
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Törvénymódosítást javasol Takács Albert az utcai zavargásokkal kapcsolatosan

A büntető törvénykönyv módosítására tesz javaslatot Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, hogy egyértelműbben lehessen megítélni az utcai rendzavarásokat - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke a testület ülése után.

Simon Gábor hangsúlyozta: az indítvány előterjesztésekor az igazságügyi tárca vezetője figyelemmel lesz a szólás- és a sajtószabadságra, valamint a gyülekezési jogra.

Az MSZP országos választmányának elnöke hozzátette: Takács Albert tájékoztatta a választmányt az elmúlt napok eseményeiről, és arról is, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket az utcai rendbontások elkerülésére.

Simon Gábor Gyurcsány Ferencnek az ülésen mondott beszédével kapcsolatosan azt mondta: a választmány támogatni fogja az egészségügy átalakításáról szóló megegyezést.

A testület erős biztatást adott a miniszterelnöknek és a képviselőknek - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az ülésen szó volt-e a Zuschlag Jánost és Kabai Károlyt érintő ügyekről, Simon Gábor úgy válaszolt, ezekről nem volt szó, és a szóban forgó kérdésekről az igazságszolgáltatásnak kell lefolytatnia a vizsgálatokat.  

Az MSZP országos választmánya szombaton utoljára ülésezett a párt Köztársaság téri székházában.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×