Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.73
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Rogán: Csökkenteni kell a Belváros forgalmát

Rogán Antal, az V. kerület polgármestere nyitotta meg Budapesten a belvárosi autómentes napot.

Rogán Antal kiemelte: nem véletlenül választották a rendezvény színhelyéül az Egyetem teret, ugyanis a városnak ez az egyik legforgalmasabb része, ahol naponta mintegy 30 ezer autó halad keresztül.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy 3 éven belül szeretnék megvalósítani a Belváros forgalmát csillapító intézkedéseket.

A belvárosi autómentes napon lezárták a Kecskeméti utcát, így az Egyetem téren nyugodtan szórakozhatnak az érdeklődők.

Tízezreket várnak

Budapesten több tízezer embert várnak az Európai Autómentes Nap alkalmából szervezett motoros és kerékpáros felvonulásra.

Az események miatt számos útvonalon kell forgalomkorlátozásra számítani a fővárosban. A hidak közül az Árpád híd, az Erzsébet híd, és a Lágymányosi híd végig járható lesz, fennakadás a Margit, illetve a Petőfi hídon várható.

Ezen a napon rengeteg program várja az érdeklődőket a fővárosban: a BKV Zrt. egész napos rendezvényt szervez az Andrássy út, a Rózsa utca és a Kodály körönd között.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×