Infostart.hu
eur:
362.26
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyurcsány: "Alávaló, tisztességtelen, hazug dolog ez"

Az egészségügyről folytatott vita nem vezet sehova, ezt be kell fejezni, az egészségügyi reform lezárásáról szeptember végéig meg kell állapodni - mondta Gyurcsány Ferenc. Az MSZP választmányi ülésén felszólaló miniszterelnök, szocialista pártelnök az őszödi beszédről azt mondta, az a politikai illúziókkal való szakítás beszéde volt.

Az MSZP választmányi ülésén felszólaló miniszterelnök, szocialista pártelnök kijelentette: szeptember végéig meg kell állapodni az egészségügyi biztosítási rendszerről, október közepére pedig be kell terjeszteni az Országgyűlésnek az erről szóló törvényjavaslatot, hogy az 2008. januárjától hatályba léphessen.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: hazugság, hogy Magyarországon ellopják az európai uniós pénzeket. "Alávaló, tisztességtelen, hazug dolog ez. Nem tudom, meddig lehet Magyarországon elmenni anélkül, hogy azt mondja a magyar baloldal: elég" - fogalmazott az MSZP elnöke.

A kormányfő hozzátette: valaki, aki "tizenhét éve arra ácsingózik, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen és maradjon", akit, ha ötször vernek meg, akkor hatodszor is úgy gondolja, hogy neki kell még egyszer elindulni, tönkre tesz mindent, ráadásul vádolja és hazug módon rágalmazza a kormány, az ország és egy nép teljesítményét.

A kormány folytatja, de a tanulságok levonásával

A kormány tovább folytatja az elmúlt egy évben képviselt politikáját, a megfelelő tanulságok levonásával - emelte ki a miniszterelnök.

A pártelnök közölte: be kell fejezni az egészségügy átalakítását, lehetővé kell tenni, hogy 2009-ig a gazdasági növekedés elérje vagy meghaladja a 4 százalékot, valamint nagy hangsúlyt kell fektetni az oktatásra és a kultúrára.

Gyurcsány Ferenc a tavaly szeptemberben nyilvánosságra került őszödi beszédről elmondta: az a politikai illúziókkal való szakítás beszéde volt, amit minden felhangja ellenére fontosnak tart.

Fórumok országszerte, kétheti pártlap

Októbertől 1300 településen tartanak fórumokat a kormányzati intézkedésekről a kabinet tagjai - jelentette be a miniszterelnök az MSZP országos választmányának ülésén.

Gyurcsány Ferenc pártelnök hangsúlyozta: megkezdik a népszavazási, valamint a 2009-es és 2010-es választások kampányának előkészítését. Hozzátette: októbertől, kéthetente, 30 ezer példányban megjelenő pártlapot indítanak, október 7-én pedig, az MSZP 15. születésnapja alkalmából tartanak rendezvényt.

Fidesz: a kormány szociális válságba taszította az embereket

A Fidesz szóvivője szerint a kormány szociális válságba taszította a magyar embereket, és velük akarják megfizettetni Gyurcsány Ferenc és a kabinet hazugságainak árát. Szijjártó Péter kiemelte: a szocialisták szándékosan hazudtak, hogy megtartsák a hatalmat, és ilyen körülmények között is csak azzal foglalkoznak, hogyan tudják rátenni kezüket mindannyiunk egészségügyi befizetéseire.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×