Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
321.94
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ötvenhat milliárd jut kerékpárút-építésre

A "Bringázz a munkába!" akció keretében szeptember 3-14-e között mintegy 2100-an kerekeztek be munkahelyükre. A résztvevők 125 ezer kilométert bicikliztek és 21 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a környezetet - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottja. Bodor Ádám hozzátette: 2013-ig 56 milliárd forint áll rendelkezésre kerékpárutak építésére.

A Bringázz a munkába! akció a Kerékpáros Magyarország program része, amelynek során szeptember 3-a és 14-e között a nevezőknek legalább négy alkalommal kellett biciklivel munkába menniük - mondta az InfoRádiónak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottja.

Bodor Ádám közölte: a 2.100 regisztrált kerékpáros összesen 125 ezer kilométert tett meg, ez pedig 21 ezer kilogramm szén-dioxid kibocsátásától kímélte meg a környezetet.

A következő hat évben 56 milliárd forintot lehet kerékpárutak építésére költeni. Ebből egyrészt az európai kerékpárút-hálózat magyarországi szakaszainak kiépítését finanszírozzák a Duna és a Tisza mentén, de adnak pénzt a főutak mellett futó, a településeket összekötő bicikliutak létrehozására is - tette hozzá a miniszteri megbízott.

A településeken belüli kerékpárutak a regionális fejlesztési tanácsok kompetenciájába tartoznak, így a Budapesten belüli fejlesztésekre a közép-magyarországi régió pályázatán lehet pénzt szerezni. A leadási határidő itt november 15-e - mondta Bodor Ádám.

A miniszteri megbízott hozzáfűzte: fővárosi útfelújítási program keretében is lehetőség van bicikliút-építésre, tavaly így több mint 30 kilométernyi kerékpársáv indult.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×