Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
321.8
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

SZDSZ-es politikus: "Gusztustalan ez a dafke szembenállás"

Összeférhetetlenség miatt lemond parlamenti képviselői mandátumáról Kis Zoltán szabad demokrata országgyűlési képviselő. A politikus 17 évi parlamenti képviselőség után jövő hétfőtől a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója lesz.

Kis Zoltán azt mondta, már tavasszal felkérték a posztra, amelyet eredetileg július 1-jétől töltött volna be, de mint mondta, magánéleti okok miatt csak mostantól tölti be a tisztséget.

A liberális politikus másik indokaként azt említette, hogy számára a képviselőség már nem jelent túl sok kihívást.

Véleménye szerint vannak fontos ügyek, amelyekről a választások környékén minden párt beszélt, de aztán ezek a ciklusban elsikkadnak.

Példaként említette a Vásárhelyi-tervet és a Homokhátság-programot, szerinte a vidékpolitika igazán egyik kormánynak sem volt szívügye. Hozzátette: új posztján erősíteni tudja majd ezt a területet.

A liberális politikus, aki a Horn-kormány idején az agrártárca politikai államtitkára volt, az utóbbi időszakot jellemző politikai stílussal sem ért egyet.

"Állandóan ez a dafke szembenállás, ami néha már eléggé gusztustalan színezetet is ölt, ezek nekem nem tetszenek" - fejtette ki.

Kis Zoltán elmondta: távozását a liberális parlamenti frakció tudomásul vette, ő pedig azt kérte, hogy a képviselőcsoportba lehetőleg olyan politikus kerüljön, aki már foglalkozott vidékpolitikával, a fejlesztéspolitikát is ismeri, és ne legyen polgármester. Hozzátette: személyi javaslatot nem tett.

A parlamenti képviselők közül legutóbb Bakonyi Tibor szocialista politikus mondott le mandátumáról, őt a Főgáz Zrt. vezérigazgatójává választották. Mandátumát Havasi Szófia kapta meg az MSZP-frakcióban, ő hétfőn tette le a képviselői esküt.

A távirati iroda liberális forrásból úgy értesült, hogy Skaliczky Andrea, az SZDSZ dunaújvárosi elnöke, Léderer András, az Új Generáció elnöke és Velkey Gábor liberális békéscsabai önkormányzati képviselő került szóba Kis Zoltán pótlására.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×