Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322.09
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Hárommilliárdos plusz a kórházaknak ételre és higiéniára

Az egészségügyi intézmények 25 milliárd forintos többlet-támogatásából három milliárd forintot a kórházi ellátás színvonalára fordítanak - jelentette be az egészségügyi miniszter.

Horváth Ágnes hangsúlyozta: a három milliárd forintos többlet-támogatást az étkeztetés és a higiénia javítására fordíthatják a kórházak.

Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy az intézmények a kórházi napidíj kiegészítéseként kapják meg a pénzt.

Horváth Ágnes hangsúlyozta: a célzott támogatás a betegek komfortérzetének javítását szolgálja. Példaként említette, hogy van olyan kórház ahol a napi étkezésre fordított összeg nem éri el a 300 forintot sem.

Az egészségügyi tárca vezetője pénteken jelentette be, hogy az egészségügyi intézmények 25 milliárd forint többlet finanszírozást kapnak.

Akkor azt mondta: a pénzből elsősorban a kiemelt kórházak és szakellátók kapnak többletfeladataikhoz, de jut a kórházi komfort emelésére és az Országos Mentőszolgálatnak is.

A miniszter közölte: a 25 milliárd forint felhasználását az Egészségbiztosítási Alap pozitív egyenlege, valamint a vártnál nagyobb járulékbefizetés tette lehetővé.

A Fidesz ennek kapcsán közölte: azt szeretnék, ha az egészségbiztosítási kassza teljes többletét, mintegy 50 milliárd forintot visszaadnák az intézményeknek.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×