Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A diákigazolványok és a tankönyvek is késnek

Több ezer hallgató nem kapta még meg a diákigazolványát, így nem tudják igénybe venni az utazási kedvezményeket. Kisfaludy László, a Diákigazolvány Ügyfélszolgálat vezetője elmondta: a késést részben egy informatikai hiba okozta. A tankönyvekkel sincs minden rendben: 350 ezer darab nem jutott el a középiskolákba.

Körülbelül 65 ezer hallgató igényelt diákigazolványt, közülük 37 ezren fizették be az okmány árát, 34 ezret pedig már ki is postáztak - mondta az InfoRádiónak a Diákigazolvány Ügyfélszolgálat vezetője.

Kisfaludy László hozzátette: egy-kétezer diák azonban még nem jutott hozzá az okmányhoz annak ellenére, hogy befizették a szükséges összeget, és regisztrálta őket a felvevő intézmény.

Ennek egyik oka, hogy voltak diákok, akik késve fizették be a pénzt, a másik pedig, hogy egy informatikai hiba miatt az intézmények visszavonták diákjaik igazolását, majd néhány nappal később ismét megjelölték sajátjaikként a hallgatókat - közölte az ügyfélszolgálat vezetője.

Mind mondta: a nyomda az ígéret szerint az utolsó igazolványokat kedden adja postára.

Azok, akik még nem jutottak hozzá az okmányhoz, igényelhetnek ideiglenes igazolványt, amit az iskolák helyben ki tudnak állítani, ez pedig minden olyan kedvezmény igénybe vételére feljogosít, mint az állandó - közölte Kisfaludy László.

Ha a diák későn igényelte az okmányt vagy késve fizette be a kiállításához szükséges összeget, az ideiglenes igazolvány, amely 60 napig érvényes, 360 forintjába kerül.

Ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó hibájából nem kapta még meg, az ideiglenes diákigazolványt ingyen kell kiadni, a kiesést ilyenkor a problémát okozó cég téríti meg az intézményeknek - fűzte hozzá a Diákigazolvány Ügyfélszolgálat vezetője.Több százezer könyvre is várni kell

A Korona Kiadó 150 ezer darab irodalom tankönyve nem jutott még el az iskolákba. Ezeket a köteteket gimnáziumokban és szakközépiskolákban is használják - mondta az InfoRádiónak a cég ügyvezető tulajdonosa.

A kiadó könyvei azért nem kerültek még be az iskolákba, mert bizonytalan volt a megrendelés a szak- és szakközépiskolák részéről. Vilhelm József szerint ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy néhány ilyen intézményt összevonás, megszüntetés fenyeget.

A Korona Kiadó még augusztus 20-a után is kapott megrendeléseket vagy módosításokat, egyes intézmények pedig visszavonták rendeléseiket, így a nagy példányszámban megjelenő könyveket - amilyen ez az irodalomkönyv is - később kezdték nyomtatni - mondta a vállalat ügyvezető tulajdonosa.

Vilhelm József hozzátette: a csúszás a papírgyárak késői szállítása és nyomdai műszaki hibák miatt következett be, a tankönyvek azonban a hét végén már eljutnak az iskolákba, egy héttel később pedig a szöveggyűjtemények is megérkeznek az intézményekbe.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×