Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
322.52
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

December 21-ig ülésezik az Országgyűlés

Az őszi ülésszakban közel negyven törvényjavaslatot kell megvitatnia a Parlamentnek, a tervek szerint december 17-én tartják a jövő évi költségvetés zárószavazását.

Az Országgyűlés elé kerülő javaslatok között szerepelnek az adótörvények módosításai, az egészségbiztosítási rendszer átalakításával kapcsolatos törvények, valamint a költségvetési hivatalról szóló javaslat is.

Szili Katalin hangsúlyozta: több ombudsmani kinevezésről is dönteniük kell. A házelnök kifejtette, hogy szeptember végéig a Parlament elé kerülhet a jövő nemzedékek ombudsmani posztról szóló javaslat, ami azért is jó, mert szeptember 24-ig kellene dönteni az általános ombudsman személyéről, ezt követően pedig az adatvédelmi- és jövő nemzedékek ombudsman is meg lehet választani.

A szerdai egyeztetésen az Országgyűlés elnöke és az öt parlamenti párt frakcióvezetője volt jelen.

A megbeszélésen szóba került a szocialisták javaslata is, amely szerint nem hétfő és kedd, hanem kedd és szerda lenne a plenáris ülés napja. Erről később döntenek, így egyelőre a szokott rend szerint zajlik az őszi ülésszak.

A parlament elnöke jelezte: a következő hasonló egyeztetés szeptember végén várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×