Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Megnyitották a forgalom előtt a pesti alsó rakpartot

Visszaadták a forgalomnak a pesti alsó rakpart Fővám téri szakaszát vasárnap délután. Az átadáson részt vett Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

Demszky Gábor az újságírók előtt elmondta, hogy a Fővám téri metróállomás építése miatt lezárt útszakaszt, az ő sürgetésére, a tervezettnél két héttel hamarabb, az iskolakezdésre sikerült visszahelyezni a forgalomba.

"Ez a munka azért tanulságos mindenki számára, aki a metrón dolgozik, mert annak, ha a főváros közlekedését akadályozó, pluszköltséggel járó problémát okoznak a fővárosnak, annak következményei lesznek." Következményei például kötbérben, még a magántulajdonban levő vállalatok esetében is - tette hozzá.

Hagyó Miklós hangsúlyozta, hogy a 4-es metró első, 7,3 kilométeres szakaszának 2010-es átadását semmi nem veszélyezteti.

A kivitelező Hídépítő Zrt. írásos tájékoztatása szerint a Fővám téri állomásnál a résfal építését végző alvállalkozó a munkák során a marófogakat sűrűbben cserélte, melynek eredményeképpen korábban, már szeptember 2-án végzett. A résfalba 700 tonna betonacélt és mintegy 5.200 köbméter betont építettek be, a résfal legnagyobb mélysége 40 méter.

Ahol a technológia lehetővé tette, ott heti 7 nap, 24 órás műszakban dolgozott minden, a projektben részt vevő dolgozó.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×