Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.84
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bogsch Erik: A kitüntetés a cégnek szól

A gyógyszergyártók azt remélik, hogy szeptemberben már egyeztethetnek az egészségügyi tárcával a gyógyszergazdaságossági törvény megváltoztatásáról - mondta a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója. Bogsch Erik azután adott interjút az InfoRádiónak, hogy átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

Azon szerencsések közé tartozom, akik kitüntetést kaptak, de itt is szeretném hangsúlyozni, hogy ez a kitüntetés a cégnek, a cég eredményeinek szól - mondta az InfoRádiónak a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

Bogsch Erik közölte: az elmúlt időszakban a Richter nagyon sokat lépett előre a versenyképesség, és eredményeket ért el a kutatási-fejlesztés terén, valamint folytatta a terjeszkedést a régióban.

A vezérigazgató hozzátette: a kormány intézkedései komoly gondot okoznak a cégnek, amely azonban - jövője érdekében - nem csökkentheti a kutatásra és fejlesztésre szánt összegeket, és folytatnia kell hálózata erősítését.

(A tavaly novemberben elfogadott gyógyszergazdaságossági törvény értelmében a gyártóknak a közfinanszírozott készítményeik termelői árára eső éves tb-támogatás 12 százalékát be kell fizetniük a gyógyszerkasszába; az orvoslátogatók után pedig fejenként ötmillió forintot kell befizetniük.)

A Richter Gedeon Nyrt. nyeresége az első félévben 44 százalékkal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest. A cég csökkentette magyarországi árait, amelyek alacsonyabbak, mint az exportárak - mondta a gyógyszergyártó vezérigazgatója.

Bogsch Erik közölte: várják az Alkotmánybíróság döntését a gyógyszergazdaságossági törvénnyel kapcsolatban, emellett több javaslatot is tettek a jelenlegi gyógyszerpiaci helyzet megváltoztatására.

A javaslatokról már kezdeményeztek tárgyalásokat az egészségügyi tárca vezetőjével, Horváth Ágnes azonban egyelőre nem reagált a megkeresésükre - fűzte hozzá a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×