Demszky Gábor hozzátette: a kivitelező Hídépítő Zrt.-nek lehetősége volna 3 műszakban, akár este is dolgozni a metróállomáson, de a vállalat ezt nem használja ki. A teljes metróberuházásnak 2010-re kell befejeződnie összesen 485 milliárd forintból.
Nő az agrárium teljesítménye
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint várhatóan 30 százalékkal emelkedik majd a magyar mezőgazdaság teljesítménye a következő 10 évben.
Gráf József a kormányülés után azt mondta: az agrárium múlt évi forgalma elérte az 1600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél. A tárca vezetője közölte: az ágazat eredménye 65 milliárd forint körül alakult a múlt évben, az előző évi 47 milliárd forinttal szemben.
Egymilliárdot spórolna a választáson a Fidesz
A Fidesz szerint legalább 1 milliárd forinttal lehetne csökkenteni az országos választások állami kiadásait. Nyitrai Zsolt ellenzéki képviselő az InfoRádióban elmondta: számításaik alapján elsősorban az informatikai és nyomdai beszerzések országgyűlési ellenőrzésével, valamint a borítékok megszüntetésével lehetne mérsékelni a költségeket.
Tóbiás József szocialista képviselő úgy nyilatkozott: a felvetés nem segíti a pártok gazdálkodásának és kampányfinanszírozásának átláthatóvá és nyilvánossá tételét.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt közölte: pártja támogatja a kampányköltségek csökkentését, de szerinte a jelenlegi politikai légkörben nem várható megegyezés erről a kérdésről.
Ötven kifogás az AB előtt
Ötven kifogás érkezett az Alkotmánybírósághoz az Országos Választási Bizottság határozatai ellen, amelyekben a testület hitelesítette a Fidesz és a KDNP valamint Kálmán László nyelvész népszavazási kezdeményezéseit. Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke közölte: a megegyező témájú, de ellentétes tartalmú kérdésekről várhatóan októberben határoznak.
Nyolc pályázó a kormányzati negyedre
Eddig 8 ajánlat érkezett a kormányzati negyed közbeszerzési felhívására - közölte a projekt kommunikációs vezetője. Láng Balázs elmondta: az előminősítő tárgyalások után várhatóan még ebben a hónapban határoznak arról, hogy kikkel folytatják a versenypárbeszédet. A magántőke bevonásával megvalósuló beruházás maximális összege 142 és fél milliárd forint lehet.Egy ember felel majd a tűzijátékért
Egy hét múlva jelölik ki az augusztus 20-ai ünnepségek egyszemélyi felelősét - jelentette be a kormányszóvivő a rendezvények biztonsági előkészítését felügyelő operatív törzs ülése után. Daróczi Dávid közölte: a testület az első tanácskozásán arról határozott, hogy a tűzijáték ideje alatt a Margit híd és a Petőfi híd között csak az állandó kikötési pontokkal rendelkező hajók tartózkodhatnak.
Betiltották a guar-gumit
Felfüggesztette az élelmiszerek állagjavítására használt guar-gumi magyarországi felhasználását az országos főállatorvos. Süth Miklós közölte: azért döntött így, mert Magyarországra is kerülhettek az Indiából származó, dioxinnal szennyezett guar-gumi szállítmányok.
A főállatorvos arra kérte az embereket, hogy ne használjanak E-412-vel jelölt, guar-gumit tartalmazó élelmiszert, gyógyszert és takarmányt addig, amíg a hatóságok ki nem vizsgálják az ügyet.
Sztrájkveszély a BKV-nál
Sztrájkot helyezett kilátásba a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, ha augusztus 20-ig nem sikerül megállapodni a BKV-val a béremelés mértékéről. Gulyás Attila, az érdekképviselet elnökhelyettese az InfoRádióban elmondta: csak a vállalat ajánlata után tudják kialakítani álláspontjukat. Szólt arról is, hogy bírósághoz fordulnak, ha a munkáltató hétfőig nem indokolja a tervezett elbocsátásokat.
Kivizsgálják a csempésző katonák ügyét
A szlovák védelmi miniszter ragaszkodik a Koszovóból hazatérő szlovák katonák csempészügyének alapos kivizsgálásához. Frantisek Kasicky szerint az ügy minden békefenntartó misszióban szolgáló katonára rossz fényt vet. A múlt héten a magyar Vám- és Pénzügyőrség 450 liter alkoholt és 321 karton cigarettát talált a koszovói békemisszióját befejező 132 szlovák katona útipoggyászát szállító kamionban.
Építészek figyelmeztettek: életveszélyes a híd
Az Amerikai Építőmérnökök Társasága már két évvel ezelőtt figyelmeztette a hatóságokat a szerdán összeomlott minneapolisi híd szerkezeti hibáira. A szervezet adatai alapján több mint 70 ezer hídnál vannak kisebb nagyobb hiányosságok, kijavításuk több mint 188 milliárd dollárba kerülne.
Mary Peters közlekedési miniszter rendelete szerint 750 hidat ellenőriznek a szakemberek a következő hetekben az Egyesült Államokban. A Mississippin átívelő híd a szerda esti csúcsforgalom idején omlott össze Minneapolisban; a rendőrség eddig 5 ember halálát erősítette meg, de az áldozatok száma még emelkedhet.
Kritikus az árvízhelyzet Gönyűn, ahol 820 centi közelében tetőzhet a Duna