Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.18
bux:
148167.24
2026. november 4. szerda Károly

Folytatódik a tárgyalás a gazdákkal

Délután is egyeztetnek a fagykárt szenvedett gazdálkodók, valamint a földművelésügyi minisztérium képviselői. Az egyik résztvevő szerint a tegnapi megbeszélésen távolabb voltak egymástól az álláspontok, mint korábban.

Budapesten folytatták a hétfőn Nyíregyházán megkezdett egyeztetést a fagykárt szenvedett gazdálkodók valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízottai.

Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének igazgatója szerint a tegnapi egyeztetésen ahelyett, hogy közeledtek volna, inkább távolodtak az álláspontok a péntekihez képest, amikor Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megállapodott a gazdálkodókkal a tárgyalás megkezdéséről.

"30-40 ezer forintos hektáronkénti kártérítési összegben gondolkoznak, ez megalázó azután, hogy a miniszter pénteken tárgyalt a gazdákkal, és mindent megígért. Nem is értem az egészet" - hangsúlyozta Budai Gyula.

Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára úgy fogalmazott, hogy az FVM a megoldás szándékával ült tárgyalóasztalhoz a fagykárt szenvedett gazdákkal. A tárgyalások tétje, hogy a károsult szabolcsi gazdák mikor és mekkora kártérítéshez jutnak.

A távirati iroda szerint Budai Gyula, a Magosz igazgatója a tárgyalások helyszínén újságíróknak úgy fogalmazott: kíváncsian várják a minisztérium javaslatait, de kiindulópontnak a gazdák petíciójában korábban megfogalmazottakat tekintik. Vagyis a kárenyhítési alap 25 milliárd forint összegű feltöltését várják, indokoltnak tartják további 25 százalékos arányú termelési költségelőleg azonnali kifizetését, követelik a közteherviselési járulékfizetés elengedését, valamint a gazdáknak felajánlott hitel 100 százalékos állami garanciáját.

Hanganyag: Herczeg Zsolt és Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×