Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
323.27
bux:
147556.76
2026. november 4. szerda Károly

Huszonegy buszjáratot szüntet meg a Gemenc Volán

Huszonegy távolsági buszjárat szűnik meg augusztustól Dombóvár és Tamási körzetében, mert a települések környékén gazdaságtalan volt a közlekedés - indokolta a változtatás szükségességét az InfoRádiónak a Gemenc Volán Zrt. személyforgalmi és marketing üzletág igazgatója. Miszler Miklós hozzátette: a falvak nem maradnak szolgáltatás nélkül.

A Gemenc Volán Zrt. áprilisban indította vonatpótló szolgáltatását, azóta utasszámlálást végeztek, és elemezték a kiadásokat. Az adatokból kiderült, hogy míg a járatok üzemeltetésének kilométerenkénti fajlagos árbevétele 66, addig a költsége körülbelül 250 forint - mondta az InfoRádiónak a közlekedési cég személyforgalmi és marketing üzletág igazgatója.

Miszler Miklós hozzátette: az augusztustól megszűnő járatok Dombóvár, Tamási és Lepsény körzetében szállították az utasokat.

A Gemenc Volán munkatársa közölte: a települések nem maradnak szolgáltatás nélkül, mivel továbbra is járnak majd azok a buszok, amelyek a vonatpótló járatokkal párhuzamosan közlekedtek.

Az ezeken a településeken élőknek legfeljebb annyi kényelmetlenségük adódhat, hogy a nem az eddig megszokott időpontokban szállhatnak majd fel a buszokra - fűzte hozzá Miszler Miklós.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×