Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 2. szombat Zsigmond

Helyükön vannak a hibázó rendőri vezetők

Bár lefejezték a rendőrség vezetést, azok a parancsnokok, akik irányították az őszi zavargások elleni fellépést, a helyükön maradtak. A Papp-bizottság jelentésben szereplők nevét az adatvédelmi biztos állásfoglalása után hozta nyilvánosságra a rendőrség.

Az októberi eseményeket követően az Országos Rendőr-főkapitány januárban adott utasít az őszi zavargások kivizsgálásra.

A bizottság vezetője a Rendészeti Biztonsági Szolgálat jelenlegi parancsnoka lett, aki ebben az időben Fejér megye főkapitánya volt.

A jelentés szerint a Köztársasági Õrezred, a REBISZ és a BRFK vezetői folyamatosan konzultáltak 2006 őszén, mert az őszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülése után állandóvá váltak Budapest utcáin a demonstrációk.

A jelentés szerint október 23-án a Kossuth tér kiürítésére Lapid Lajos dandártábornok adott utasítást, ezért a REBISZ bevetési parancsnokságát riasztották.

Lapid tábornok Berke János ezredesnek adott utasítást a tér kiürítésére, testi kényszer alkalmazását rendelte el, sőt hozzáette azt is, hogy ha kell, akkor lőfegyvert is használhatnak.

A jelentés szerint aránytalanul nagy erőt vetettek be a tüntetők ellen, akik kétszázan voltak. Õk álltak szemben ezer rendőrrel.

A rádióforgalomból kiderült, hogy a rendőrség figyelt arra, hogy a demonstrálók ne menjenek az Astoria irányába, ahol a Fidesz bejelentett nagygyűlést tartott.

A jelentés szerint azonban hibázott a rendőrség, hiszen a helyszíni parancsnok nem intézkedett, hogy a Fidesz rendezvényét ne zavarják meg, nem volt kapcsolat a tömegoszlatás műveletirányítója és a helyszínparancsnok között.

Gondot okozott az is, hogy nem készült biztosítási terv a Fidesz rendezvényéről, és így nem lehet tudni, hogy a rendőrök milyen feladatokat hajtottak végre, és hányan vettek részt az akcióban.

Túl sok könnygázt és gumilövedéket használtak a rendőrök - állapította meg a Papp-bizottság jelentése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kitálal Baán László az NKA-botrányról

Súlyos bizalmi válság rázta meg a Nemzeti Kulturális Alapot, miután fény derült arra, hogy a szervezet felügyelőbizottsága elől eltitkolva tízmilliárd forintnyi közpénz jutott pártközeli szervezeteknek és hírességeknek. Az ügy következményeként lemondott bizottsági tagságáról Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, valamint Both Miklós, a Hagyományok Háza vezetője is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×