Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
323.27
bux:
147556.76
2026. november 4. szerda Károly

Tizenegyezerrel kevesebb a magyar

Az év első felében csaknem 11 ezer fővel csökkent a magyar lakosság, így most a népesség becsült létszáma 10 millió 55 ezer - mondta el az InfoRádióban a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója.

Az év első öt hónapjában kevesebb gyermek született és több ember halt meg, mint az előző év azonos időszakában - közölte Kamarás Ferenc.

Az előzetes adatok szerint 38.739 gyermek született öt hónap alatt, mintegy 1200-zal kevesebb, mint 2006 januárja és májusa között. A statisztikus hozzátette: 2006-ban a korábbihoz képest több gyermek született, így most nem lehet tudni, hogy csak megtorpanásról vagy a születésszám trendjének megváltozásáról van-e szó.

Ugyanez igaz a halálozásokra is. Az elmúlt évben a szám igen alacsony volt, idén azonban az első öthónapos adat 1300-al többet mutatott, mint a tavaly ilyenkor mért, május végéig 56.960-an hunytak el.

A nemzetközi vándorlásnak köszönhetően a népesség 11 ezer fővel csökkent.

A vizsgált időszakban a házasságkötések száma 10 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×