Infostart.hu
eur:
363.95
usd:
323.69
bux:
147244.1
2026. november 4. szerda Károly

A kriminológus nem csökkentené a büntethetőségi határt

Herczog Mária kriminológus szerint nincs szükség arra, hogy a büntethetőségi korhatárt a jelenlegi 14 évről 12 évre csökkentse az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium.

A szakértő elmondta, hogy a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények száma meglehetősen stabil, nem mutat jelentős növekedést.

Hozzátette: a tárca tervei között nem is szerepel az, hogy a korhatár csökkentése mindenkire vonatkozzon.

A kiemelkedő súlyú cselekedetek esetében vetődött fel ez az elképzelés - mondta Herczog Mária.

A kriminológus úgy vélekedik, hogy a gyermekvédelem megerősítésével, a megelőzés komolyabban vételével és a gyermekjóléti ellátás színvonalának növelésével lehetne látványos eredményt elérni.

A mai gyakorlat nem segíti, hogy a bíróság elé kerülő gyerekek pontosan megértsék, mi történik velük. Ehhez megfelelően felkészített szociális munkások és bírósági dolgozók kellenének - tette hozzá.

Herczog Mária úgy vélekedett, hogy a gyerekek visszailleszkedését a társadalomba, illetve azt, hogy újabb bűncselekményeket ne kövessenek el, pedagógiai eszközökkel kell elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján nyílnak az úgynevezett ügynökakták a Nyitottaktak.hu weboldal élesedésével, ez alkalomból a miniszterelnök a szakminiszterrel és az Állambiztonsági Levéltár főigazgatójával tart tájékoztatót. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak. A gyenge nemzetközi hangulattal szemben Európában erősödés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×