Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
323.52
bux:
146866.25
2026. november 4. szerda Károly

Még idén távozik Kóka a kormányból?

Az Index hírportál értesülései szerint még idén lemond Kóka János a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről. Az SZDSZ elnöke ugyanis csak a párt vezetésével akar foglalkozni, ráadásul nem tartja jónak azt sem, hogy a miniszterelnök a főnöke.

Az Index hírportál információi szerint az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-ig távozik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről. Kóka János péntek reggelre híva össze a párt megyei elnökeit, akikkel ismerteti döntését, melyről az ügyvivői testület tagjait már tájékoztatta.

Kóka János a párt elnökválasztási kampányában még azt nyilatkozta, hogy az SZDSZ első embereként a legnagyobb tárca vezetésének birtokában sokkal hatásosabban tudja képviselni a liberális értékeket a kormányban, így a liberális párt érdekei is azt kívánják, hogy miniszter maradjon.

Az Index úgy tudja, hogy az utóbbi időben már azok is a miniszterség feladása mellett érveltek, akik korábban azt hirdették, hogy a két funkció betölthető egymás mellett.

Az új miniszterről egyelőre nincs döntés, az Index forrásai szerint esélyes lehet Garamhegyi Ábel, a tárca jelenlegi államtitkára is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×