Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
324.58
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Fidesz: a kormány éljen a lehetőséggel!

A Fidesz arra hívja fel a kormánypártokat, hogy vizsgálják felül, és az emberek érdekében módosítsák az állami vagyonról szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök visszaküldött parlamentnek - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője.

Arra hívjuk fel a parlament kormánypárti többségét, hogy a köztársasági elnök döntése után éljen a lehetőséggel, és vizsgálja felül korábbi rossz döntését, legyen partnerünk a törvény módosításában - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.

Mint mondta: a törvény a stratégiai vállalatok privatizációjáról szól, ami Magyarország kisemmizéséhez, valamint újabb áremelkedésekhez vezet, és védtelenné, kiszolgáltatottá teszi az embereket.

Szijjártó Péter közölte: korábban az MSZP határozottan tagadta a stratégiai vállalatok privatizációját, azonban ez a törvény mégis ezt teszi lehetővé.

Szerinte a vízművek, a Magyar Posta, a villamosművek privatizálása "komoly áremelkedésekhez" vezethet a víz, az áram, a postai szolgáltatások piacán, vagyis az emberek mindennapi életét teszi nehezebbé.

Mint mondta, a privatizációval a kormány ott is tág teret ad profitérdek érvényesülésének, ahol annak nincs helye.

Vannak olyan közszolgáltatások, ahol nem elsősorban a profitnak, hanem az esélyegyenlőségnek, a szolidaritásnak, az egyenlő hozzájutásnak kell érvényesülnie - hangsúlyozta a politikus.

Véleménye szerint a kormány döntéseit gyakorlatilag az mozgatja, hogy bizonyos magánzsebeket hogyan tud megtömni, bizonyos magánérdekeknek hogyan tud megfelelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában úgy tűnik, hogy többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában esések bontakoztak ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban járnak, a biztonságot kereső befektetők pedig az állampapírok felé fordultak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×