Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
324.34
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Tízmilliárdba kerül Gyurcsány hivatalának költöztetése?

Tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint a közeljövőben 220 millió forint állami pénzt költenek el a tervezésre nyílt közbeszerzés nélkül.

A zárt tendereztetést nemzetbiztonsági okokkal indokolják, a bizonyos esetekben megerősített katonai védelemre szoruló Honvédelmi Minisztériumot viszont átköltöztetnék a tervezett új kormányzati negyedbe.

A Kormányszóvivői Iroda szerint még korai lenne pontos számokról beszélni, hiszen azt csak a munka végeztél tudják majd megmondani.

Egyre több kisebbségi iskola szűnik meg, és egyre kevesebb pénz jut ezeknek az intézményeknek - írja a Népszabadság.

"A kisebbségi nyelvek gettóba szorulnak vissza, a magyarországi nemzetiségeket az eltűnés veszélye fenyegeti" - nyilatkozta az elmúlt hetekben Kaltenbach Jenő leköszönő kisebbségi ombudsman.

A magyar politikusok azonban - úgy tűnik - nem foglalkoznak sokat a kérdéssel - írja a lap.

Az Európa Tanács miniszteri bizottsága nemrégiben nyilvánosságra hozott határozatában egyebek mellett arra kérte Magyarországot, hogy javítson a kisebbségi nyelvű oktatás pénzügyi feltételein, és segítse új, kétnyelvű iskolák létrejöttét.

A napilap a Miniszterelnöki Hivatal mellett kisebbségi szervezeteket kérdezett arról, miként látják a helyzetet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×